Alaposan lábon lőtte magát a kormánypárti lap egy dicsőítő cikkel, olvasók cáfolták meg

Megosztás

A napokban a Fidesz Szolnok megyei lapja a szolnoki fürdőkörképről adott számot. A siralmas helyzethez képest már a cikk címe is elég optimista volt, hiszen azt írták: Szolnokon egyelőre egy úszásra alkalmas létesítmény használható.

Azt is írták, hogy bár a rezsiárak miatt számos strandfürdő, uszoda zárta be kapuit, Szolnokon azonban úszhatunk és melegvízben is áztathatjuk magunkat a téli időszakban is. A vármegyeszékhelyen négy uszoda és fürdő várja a közönséget, ám nem mindig és nem mindenkit. Az ötödik komplexum átadása még odébb van.

A lap ezután felsorolja a lehetőségeket. 

A Véső úti Strandfürdőben – az energiatakarékossági intézkedések következtében – tavaly december elseje óta kizárólag a termálvizes melegmedence látogatható, minden nap 8 és 16 óra között – találta meg az újság az erről szóló információkat a strandfürdő honlapján.

A Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola része a Kanizsa Tivadar Városi Tanuszoda is. A lap szerint a jelenlegi iskolai szünet okán azonban most az is pihen.

A MH Kiss József 86. Helikopterdandár területén lévő hatpályás, 33,3 méteres fedett uszodát korábban a civil lakosság, jelenleg pedig csak a helyőrségben települt alakulatok katonái, valamint a szolnoki honvédségi sportegyesületek tagjai látogathatják.

A tiszaligeti Vízilabda Arénában „civilek” részére úszáslehetőséget hétköznaponként reggel hattól kilenc óráig biztosítanak.

Vagyis a felsorolás teljesen ellentmond a bevezetőben írtaknak, miszerint a közönséget négy uszoda és fürdő várja.

A lap megjegyzése, miszerint a tiszaligeti fürdőkomplexum javában épül ugyan, és több medencéje is lesz, a nem látható jövőbe utal.

A cikkhez többen is hozzászóltak, szembesítve a valósággal a kormánypárti lapot.

Ezekből idézünk.

“Az biztos, hogy az az egy medence (Vízilabda Aréna) alkalmas úszásra (reggel 6-tól 9-ig!, de a medencehasználat előtti és utáni zuhanyozási körülmények (vízhőfok), öltözés minősíthetetlenek. A mozogni/úszni akarók korlátozott számban vehetik igénybe. Korábban is jeleztem az illetékeseknek (amikor még a Tiszaligeti átépítésre 20 hónapos határidőt jeleztek), hogy könnyű lesz leszoktatni az embereket az úszásról, de majd utána ismét megnyerni őket a felújított létesítmény használatára, az nem lesz egy egyszerű feladat!”

“Péter Virág vagyok, úszásoktató. Szeptember 15. óta nem tudom Szolnokon oktatni a gyerekeket, mert minden bezárt, ahol ez lehetséges lenne. A Kanizsa Tivadar Tanuszoda is. Nem a szünet miatt van zárva. A cikk írója jobban is felkészülhetne, mielőtt kiad valamit a kezéből. Próbálkozásnak is gyenge volt, hogy szépítse a valós helyzetet. Köszönjük, hogy igyekezett a lakosságot csitítani, nem sikerült….”

“Mi az, hogy lehetne!!!??? Azt álmodták a “nagyjaink” néhány éve, hogy a Tisza fővárosa”.

“Nem arra vagyok kíváncsi, hogy hány medence van Szolnokon! A lakosság a gyakorlatban 1 medencét tud használni!!!! A gyerekeket Újszilvásra lehet vinni úszásoktatásra!!! Le kellene mondani arról, hogy Szolnok a vizek városa!!! Legfeljebb a csapvíz városa!!Ez nagyon elszomorító!”

Egyvalaki aztán tételesen cáfolta meg a hurráoptimista cikket:

“Ez a cikk tökéletes példája a csúsztatásnak, magyarul hazugságnak. Elhitetik, hogy a vármegyében minden rendben, hiszen a nagyközönség számára igénybe vehető aréna, amit a hobbiúszók (már ez a kifejezés is degradáló) reggelente 3 óra hosszát is használhatják. Csak éppen öltözési lehetőség nincs, nincs melegvíz, sportolókkal közös pályán próbáljon meg úszni az a mozgáskorlátozott, akinek létszükséglete lenne a napi úszás izmai, ízületei kimozgatásához. Ugyanis még gyógyászati célra sincs lehetőség orvosi beutalóval, mert az egyetlen, a Tisza Szállóban működő gyógyfürdő is megszűnt. A Véső úti strand  melegvizű medecéjének nagyon örültünk egészen addig, míg rá nem jöttünk, hogy ez is csak porhintés, hiszen 37-38 fokos vízben még a legegészségesebb ember sem bírja 15 percnél tovább. Mellette ott van egy medence, amit lehetne 32 fokon működtetni, de mégsem megoldható. Továbbra is marad a környező falvak, városok uszodája, akik meg tudták oldani az úszási lehetőséget. A Tiszaligeti Strandnál még a Zagyva-parton épülő, horribilis összegű vár is fontosabb, mint a város lakosságának egészsége.”

És végül:

“Talán egyszer sikerül utolérni Mezőtúrt.”

Fotó: termálfürdő.hu

Kapcsolódó cikkek