Panaszáradat a lakóktól: Szolnok szemetes, koszos, de van mással is baj

Megosztás

Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője látogatott Szolnokra és tartott lakossági fórumot szerda este a Fiumei úti iskolában. A vendéglátó Györfi Mihály, szolnoki alpolgármester, az MSZP megyei elnöke volt.

A szép számú érdeklődő által kisért fórum előtt azonban a politikus még sajtótájékoztatót tartott.

Györfi Mihály és Szabó Sándor

Ezen egy két héttel ezelőtt készített országos kutatás eredményeit ismertette. Elmondta, hogy a megszólaltatott 18 és 64 év közötti korosztályt leginkább az egészségügy helyzete foglalkoztatta. Közel 80 százaléknyian tartották ezt a fontosnak, miközben 16 százaléknyian voltak vele elégedettek.

Második fontos téma az infláció volt, a válaszadók 69 százaléka tartotta ezt fontosnak, az elégedettség a kormányzati intézkedésekkel már csak 12 százalék volt. A harmadik az oktatás kérdése volt, amit 69 százaléknyian tartottak fontosnak és 24 százalékuk volt elégedett vele. A sorban ezt követte a foglalkoztatottság és a korrupció. A kutatásban résztvevők 40 százaléka elégedett csak azzal a családtámogatási rendszerrel,. ami most van.

Mindezt azért hozta fel, mert a napokban országértékelést tartott Orbán Viktor. A miniszterelnök azonban ezeket a témákat kerülte, csak az inflációt említette, de azt is úgy, hogy azért nem az ő gazdaságpolitikája a felelős, hanem Brüsszel és a háború.

Nem véletlenül nem beszélt ezekről, hiszen erre nincs válasza Orbánéknak, akik egy propagandavilágban élnek. Saját csatornáikon azt a kommunikációt sulykolják, hogy magyar gazdaság csak a brüsszeli szankciók és a háború miatt van ilyen helyzetben.

Az MSZP ezekre a helyzetekre ad választ. Az egészségügy terén önálló tárcára volna szükség, hogy az égető gondokat meg lehessen oldani. Arra  lenne szükség, hogy az egészségügyi infrastruktúrát fejlesszék és az orvosokon túl a szakdolgozói és kiszolgáló személyzetnek megfelelő bérezése legyen. Az oktatásban nem csak bér kérdéséről van szó, de a nemzeti alaptanterv csapnivaló, megtanulhatatlan. Nem ad korszerű tudást. A NAT-ot felül kell vizsgálni, a terheket csökkenteni kell és drasztikus béremelésre és szakmai autonómiára van szükség.

Az infláció az elhibázott 12 év gazdaságpolitikájának eredménye. Drágán vesszük a gázt, elszabadult az euró árfolyama, bevezették a kiskereskedelmi adót. Az MSZP szerint az alapvető élelmiszerek áfáját nullára kell csökkenteni, az energiahordozók áfáját pedig 27-ről 5-re kell mérsékelni.

Hangsúlyozta, a baloldal sem akarja az ársapkát kivezetni.

A korrupció pedig megoldható lenne azzal, ha csatlakoznánk az Európai Ügyészséghez.

Az ezt követő fórumon a politikus elmondta, 1996-bamn volt utoljára olyan magas az infláció, mint ami most van. Emlékeztetett arra, hogy mit mondott Orbán a választás előtt: ha jön a baloldal, rossz világ lesz. Nyárra azonban mélypontra került a magyar gazdaság helyzete, és tarthatatlanná vált a rezsicsökkentés. Adókat emelt, megszüntette a kata adózási formát. 

Megszűntek az uniós források is, mert hazánk nem biztosítja a jogállamisági feltételeket. 2300 milliárd forintról van szó. 

Hiába van milliárdokba kerülő családtámogatás, a családi pótlékot 12 éve nem emelték. Pedig ezt minimum meg kellene duplázni.

Panaszból kifogyhatatlanok voltak a megjelentek

A szociális ellátórendszerből az állam kivonul, gondoskodjon magáról az egyén. 

Hiába a propaganda, továbbra is bajban vannak a nyugdíjasok, illetve az önkormányzatoktól elvették az önállóságukat, ráadásul a covidra hivatkozva elvonásokkal sújtották őket.

A lakosok részéről több panasz is megfogalmazódott úgy országos, mint helyi szinten.

Sokan tették szóvá, hogy miért nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez. Panasz érte a szociális ellátórendszert, hiszen sok az idős ember, akik előbb vagy utóbb segítségre szorulnak. Az intézményekben a várakozási idő 2-3 év, sokszor meghal az illető, mire bekerülhetne ezekbe. Többek szerint szétverik a kórházakat, az állami egészségügyi ellátást. de még a katonaságot is. 

A hallgatóság szerint bűn volt leállni a panelprogrammal. 

Szóvá tették, hogy drága szemétszállítás. A közös költség csökkentésére lehetőség lenne a 18 emeletes tetejére mini szélerőművet tenni, és a közös terekben az áramot ezzel lehetne biztosítani. A toronyházban a szemétledobó már nem igazán jól működik, a ház elé zárható fém kalodában lehetne elhelyezni a kukákat, ehhez azonban engedély kellene. A Móra úton több évbe telt egy ilyen engedélyeztetése, nem is értik, miért.

Szóba került, hogy milyen a Tisza Szálló állapota, hogy meg kellett volna menteni a Damjanich Uszodát, hogy rég készen kellene lennie a tiszaligeti fürdőnek. és hogy mi van a Domus és Szövetség áruházzal. Erre mondta Györfi Mihály, hogy a Domus-szal kapcsolatban nagy a hallgatás a városháza részéről, pedig nagy volt a felbuzdulás, hogy van a láthatáron egy vállalkozás, ami újra üzletet nyitna benne. 

Szó volt még a város állapotáról, a lepusztult épületekről, a szemétről, a koszról, és arról is, hogy végre tartalommal kellene megtölteni azt a szlogent, hogy Szolnok a Tisza fővárosa.

Kapcsolódó cikkek