Megint kisgyerekekkel kampányolt Orbán Viktor – videó

Négy éve ugyanezen okból több százezres bírságot szabtak ki a miniszterelnökre, de ismét bevetette ezt a fegyvert. Az a kampányvideó külön érdekessége, amikor az egyik dolgozó hölgy az őt megölelő Orbán Viktornak óriási mosollyal azt mondja, már nem élt hiába. Lelke rajta. Orbán Viktor ezúttal egy olyan óvodába látogatott, amit a Bajnai-kormány bezáratott. Ez a videóban erősen kiemelésre is kerül. Igaz, utána az Orbán-kormány alatt is 11 éven át zárva volt az óvoda, de most a választások előtt pont kinyitott. Hiába kapott négy éve a Nemzeti Választási Bizottságtól pontosan ezért 345 ezer…

Tovább olvasom

Kósa Lajos két cikluson át diplomásnak hazudta magát, pedig azóta sincs neki

Az elmúlt napok egyik fontos történése volt, hogy kiderült, Bangóné Borbély Ildikó hamisan állította azt magáról éveken keresztül, hogy főiskolai diplomája van. Ennek semmi nyomát nem lelték, az MSZP pedig azonnal kizárta a pártból a mindenkit megtévesztő hölgyet. Kósa Lajos is éveken át egyetemi diplomát és két nyelvből is középfokú nyelvismeretet állított magának – hamisan. Ám a baloldallal szemben a Fidesznél ennek a világon semmi következménye nem lett. Két cikluson át hazudott magának főiskolai diplomát, pedig még jelen pillanatban sincs Kósa Lajosnak ilyen, ahogy nyelvvizsgája sem. Bangóné Borbély Ildikó ügye kapcsán…

Tovább olvasom

Több mint 150 ezer magyar lakásában még WC és fürdőszoba sincs

Lesújtó adatokat tett közzé az Eurostat: 2020-ban a lakosság 20 százalékának otthonában átázottak vagy penészesek a falak. 2020-as adatokat tartalmazó jelentést tett közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, amely szerint a teljes hazai társadalom 20,4 százaléka – azaz csaknem kétmillió ember – élt olyan otthonban, ahol a tető vagy falak átáztak, megpenészedtek, beáztak vagy a nyílászárók cserére szorultak. Igaz, ez még így is fejlődésnek mondható, mivel 2018-ban még 22,5 százalék volt az arány – derül ki az mfor.hu szemléjéből. Mindeközben azoknak a magyar embereknek, akiknek a keresete nem érte el az átlagjövedelem…

Tovább olvasom

Kizárta az MSZP a pártból Bangónét, mert hazudott a diplomájáról

A párt egyúttal azt is követelte, hogy „a Völner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből”. Az MSZP Országos Elnöksége vasárnap rendkívüli ülésen döntött arról, hogy nem indítja a választáson Bangóné Borbély Ildikót, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására – írja a 444.hu. Erre azok után volt szükség, hogy a Mandiner megírta, hogy a parlamenti önéletrajzával szemben nincs közgazdász diplomája a képviselőnek, a Budapesti Gazdasági Egyetem archívumában ugyanis nem szerepelt a szocialista képviselő neve. Az MSZP elnöksége vasárnap megállapította, hogy „Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és…

Tovább olvasom

Tűz keletkezett egy kórházban, halálos áldozat is van

Tűz ütött ki vasárnap reggel a budapesti Szent Imre kórházban, a lángokat a tűzoltók kora délelőttre eloltották. A tűznek a hírek szerint egy halálos áldozata van – írja az MTI. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lángok a kórház egyik többszintes épületének földszintjén, egy detoxikáló helyiségben csaptak fel. A tűzoltók nagy erőkkel – 18 gépjárművel – vonultak a helyszínre, kezdték meg az oltást és az életmentést. A szóvivő tájékoztatása szerint a tüzet kora délelőttre eloltották, megakadályozva a lángok továbbterjedését. Az épületből 56 beteget kellett…

Tovább olvasom

A pszichiáterek szerint veszélyezteti a fiatalok mentális egészségét a melegellenessé térített törvény

A szakmai szervezet hangsúlyozta: senkit nem lehet neveléssel rávenni arra, hogy homoszexuális legyen. “[A]mellett, hogy a gyermekek védelme szempontjából a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb büntetőjogi fellépés egyértelműen és határozottan szükséges, a 2021. évi LXXIX. törvény a fiatalok egy részének megtális egészségét kifejezetten veszélyezteti, melyre ezen állásfoglalással a döntéshozók figyelmét is felhívjuk” – írja a Facebookon szombaton közzétett, 2022. január 21. keltezésű szakmai állásfoglalásában a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság a Magyar Szexuális Medicina Társaság támogatásával a 444.hu beszámolója szerint. Az érveik között kiemelik, hogy születéskor az újszülött nemét a…

Tovább olvasom

Összecsattant két metrószerelvény Kőbányánál – képek

A baleset éjszaka történt a napi forgalom során nem használt vágányokon, de az anyagi kár így is jelentős és még eltart egy ideig a műszaki mentés is. Mint arról már értesülhettünk, két metrószerelvény ütközött össze Kőbánya-Kispesten, az utasoktól elzárt területen, a kihúzónál. Senki nem sérült meg szerencsére, de a most érkezett fotókon látszik, hogy jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset miatt egy harmadik szerelvény is beragadt az érintett helyszínen. A BKV reggel azt közölte, hogy a metróközlekedést a baleset nem akadályozza. Azt még nem tudni, hogy történhetett meg a baleset, ezt…

Tovább olvasom

Az önkormányzati elvonások miatt két nagyváros polgármestere sem kéri az emelt fizetését – és Szolnoké?

Pénteken megtudhattuk, hogy sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem tart igényt a törvény által előírt emelt fizetését (amit a törvény szerint szintén a városnak kellene kigazdálkodnia, nem kapnak rá támogatást), ha mégis kényszerítik erre, jótékony célra fordítják. Vajon hogyan vélekedik erről Szolnok kormánypárti polgármestere? Sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem kéri a megemelt fizetését, amit törvény ír elő – számolt be az ATV. A parlament ugyanis anélkül emelte meg a településvezetők jövedelmét, hogy fedezetet biztosított volna hozzá. Az ellenzéki városvezetők azt mondták, nem lenne igazságos, ha a jelenlegi helyzetben több pénzt…

Tovább olvasom

A hónap legjobb fej rendőre nem hagyta ott a forgalmat is zavaró szemetet – videó

Vegyük észre a pozitív dolgokat is az életben, simán továbbhaladhatott volna, ám a zsarunak bántotta a szemét az oda nem illő hulladék, így villámgyorsan intézkedett. A helyszín a “festői” Könyves Kálmán körút – Kőbányai út kereszteződése. A Bpiautosok.hu olvasója a Kőbányai úton tartott a belváros felé. A pirosnál állva vette észre, hogy egy nagy kartondoboz hever – az egyébként szörnyen nagy forgalmú – Könyves Kálmán körút két sávja között. A forgalmi akadályt képező szemét vélhetőleg egy járműről eshetett le korábban, ami akár balesetveszélyes is lehetett volna. A rendőrautót vezető rendőr…

Tovább olvasom

Börtönre ítélték a volt egri polgármester-jelöltet, a Fidesz aláírásgyűjtő íveiről másolták át az adatokat

Bár kicsit nehéz elképzelni, hogy erről a kormánypárti oldalon senki ne tudott volna, mégis csak Bódás Biankát találták bűnösnek és ítélték el. Két rendbeli választás rendje elleni bűncselekmény miatt 1 év 6 hónap börtönre ítélték Bódás Biankát, aki a 2019-es önkormányzati választáson harmadik polgármesterjelöltjeként szállt be Egerben vezetésért vívott küzdelembe – írja az Egri Ügyek. Az ítélet jogerős, de a szabadságvesztés letöltését két évre felfüggesztették. A cikk szerint a jelölt ellen a jelenlegi polgármester Mirkóczki Ádám tett feljelentést, miután Bódás lebukott az ajánlások hamisításával. Mirkóczki akkor azt nyilatkozta, hogy erős a…

Tovább olvasom