Ijesztő: az ellenzéki polgármester felfedezte, hogy az irodában megfigyelőeszközök leskelődnek

Megosztás

Érd polgármester-helyettesének irodájában találták az engedély nélkül ott elhelyezett mikrofont és kamerát. A számítógépre is tökéletesen rálátott a kamera, így jelszavakat is ellophattak az elkövetők. A városvezető úgy véli, a Fidesz Pegasus-botránya óta már nem is szabad ezen meglepődni, de a feljelentést természetesen megteszi.

Csőzik László Facebookon írt bejegyzésében azt állítja, pár nappal ezelőtt a polgármesteri titkárságon, a helyettese irodájában tudtukon kívül elhelyezett kamerát és mikrofont találtak. A megfigyelőeszközök az egyik spotlámpában voltak a plafonon. A polgármester azt írja, a kémkamera épp a számítógép felett volt, így nem lehet kizárni, hogy a begépelt jelszavakat is felvehette. Csőzik feljelentést tett a rendőrségen.

„Borzalmasan szomorú ez az eset, mert 33 évvel a rendszerváltást követően ilyesminek nem lenne szabad megtörténnie. De hogy őszinte legyek, az elmúlt évek megfigyelési botrányai – különösen a Pegasus-szoftver bevetése – után engem már semmi nem lep meg” – írja.

Kapcsolódó cikkek