Iványi Gábor, az Oltalom Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, rengeteg szegény embernek segítenek már jó negyven éve. Az elmúlt bő egy évtizedben azonban egyértelműen szembekerültek Orbán Viktorral és az őt képviselő hatalommal, mivel nem álltak be a fideszes sorba. Iványi számára nem is kérdés, ki áll a rengeteg sebből vérző NAV-akció hátterében. Hétfőn legalább egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött NAV-os vonult ki ahhoz a hajléktalanmentő egyesülethez, aminek Iványi Gábor lelkész a vezetője. Iványi szerint csak egy politikai akcióról van szó – írja a Telex. „Nyilvánvalóan politikai üzenetnek” nevezte…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
“Nincs ember ma Magyarországon, aki kiegyensúlyozott tájékoztatást várna el a médiumoktól”
Ez még egy átlagember véleményének is kicsit erős lenne, de ezt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemrég kinevezett elnöke mondta ki nyíltan. Pedig neki az lenne az egyik feladata, hogy ezt valahogy elérje. Igaz, ahhoz kellene a szándék is. “Egy közszereplőről közügyben – a szándékos hazugságot leszámítva – gyakorlatilag bármit közzé lehet tenni. A szólás- és sajtószabadságot a magyar jogrendszer kitüntetetten védi. Az újságíróknak sincs félnivalójuk” – mondta Koltay András, a kizárólag fideszes delegáltakból álló Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nemrég kinevezett elnöke a 24.hu-nak. Koltayt december 3-án nevezte…
Tovább olvasomIványi Gábor lelkész egyesületét megszállták a NAV-osok | videó
Először hallgatásba burkolóztak a NAV emberei, akik az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Főiskola Dankó utcai székhelyét szállták meg hétfőn reggel. Iványi kameránk előtt egyik egyenruhástól járult a másikig, hogy megtudja, egészen pontosan mit járatban vannak, mit keresnek, van-e erről papírjuk. Iványitól azt kérték, hogy a sajtó ne menjen be a helyszínre, a lelkész erre azt felelte: ő a házigazda és megengedi, hogy bemenjenek. A helyszínen a HVG is forgatott: Végül Iványi és az újságírók is bejutnak az épületbe, ahol elmondják nekik: büntetőeljáráshoz kapcsolódó helyszíni…
Tovább olvasomNem enged a kormány az üzemanyagárstopból
A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, azonban jelezte, kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett hétfő délelőtt – számolt be a HVG. Elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden…
Tovább olvasomEl a kezekkel a gyerekeinktől: óvodásokat használt fel a fideszes képviselő-jelölt
Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője személyesen adta át az állami pénzből felújított óvodai tornaszobát Balsán. A szalagátvágás pillanatait alaposan dokumentálta a Facebookon, de az eseményen a gyerekek is szerepet kaptak: Vinnai más felnőttekkel együtt mosolyogva nézte, hogy népviseletbe öltözött óvodások adnak műsort neki – írta a 444.hu. Az alapvető jogok biztosa még a 2019-es önkormányzati választások előtt adott ki felhívást, hogy gyerekeket ne használjanak politikusok díszletnek. Ez már akkor sem tartotta vissza a fideszes jelölteket az intenzív óvodalátogatástól. Vinnai Győző a szabolcsi 2-es választókörzet képviselője, négy éve közel 48…
Tovább olvasomÍgy fordította a köpönyegét Orbán, egykor ostorozta az oroszokat, most már Putyin egyik végrehajtója és haverja lett – videók
Nemrég újra, már sokadszor tárgyalt Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor miniszterelnök, aki lassan már úgy jár Moszkvába, hogy azt még Kádár János is megirigyelte volna. A Magyar Narancs hívta fel a figyelmet Orbán Viktor látványos köpönyegfordítására. Hát kérem, teljesen másképp beszél és cselekszik valaki ellenzékből, illetve miniszterelnökként, a hatalommal a kezében. „Nem lehet az oroszokkal olyan szerződést aláírni, amelyet 10 évre titkosítanak.” „Nem ésszerű figyelmen kívül hagyni az Oroszország jelentette erőt, és egyben lehetőséget.” A fenti mondatok mindegyikét Orbán Viktor mondta. Igaz, az egyiket 2008-ban, a másikat pedig már 2017-ben. Jól mutatják azonban,…
Tovább olvasomA korrupcióval vádolt fideszes Boldog István libsizett egyet és étkezési tanácsokat adott
Bár mintha a bejegyzés teljes nyelvezete ismerős lenne valahonnan. Igaz, értékeljük, hogy Boldog úr egyáltalán szabadlábon lehet, azok alapján, amikkel az ügyészség vádolja. Igaz, a kétharmadhoz minden fideszes kell, szent a cél. Nem indul a 2022-es országgyűlési választáson Boldog István, de ez nem azt jelenti, hogy távol tartja magát a Fidesz-hívek érzékenyítésének nemes feladatától. Teszi mindezt úgy, ahogy tudja, de abban biztos lehet a főnöke, hogy belead apait-anyait! Az egykori bakterből lett országgyűlési képviselőt az ügyészség azzal vádolja, hogy a társaival együtt rendszert épített ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív…
Tovább olvasomParlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Völner-ügyben az Egységben Magyarországért
A pártszövetség szerint egészen magasra nyúlhatnak a szálak. Az Egységben Magyarországért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Völner-ügyben – közölték a párszövetség vasárnapi sajtótájékoztatóján. Gelencsér Ferenc, a Momentum politikusa emlékeztetett arra: pár hónappal ezelőtt az utóbbi évek egyik legnagyobb kormányzati korrupciós botrányára derült fény. Kiderült, hogy Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese rendszeresen, alkalmanként 2 és 5 millió forint közötti összeget vett át kenőpénzként Schadl Györgytől, a Magyar Végrehajtói Kar elnökétől. A pénzért Völner Pál vállalta, hogy felügyeleti, hatósági, és igazgatási jogkörével visszaélve különböző dolgokat intéz el az…
Tovább olvasomA kisebb benzinkutak tudatos ellehetetlenítése zajlik, a MOL a többi töltőállomásnak drágábban ad el
Nehéz nem észrevenni a tudatos összejátszást Orbánék és a Hernádi vezette MOL között. Az üzemanyagárstop óta csak 480 Ft-ért adhat el mindenki, a MOL azonban jóval drágábban adja el a többi kútnak. Egyértelmű a tudatos ellehetetlenítés, csődbe kényszerítés, a versenytársak kiiktatása és az első adandó lehetőségnél azok felvásárlása. Maffiamódszer állami szinten. A részletekre Hadházy Ákos mutatott rá a Facebookon, aki külön kéri, hogy az átmeneti időszakban lehetőleg mindenki a MOL-nál tankoljon, próbáljuk meg a víz felszínén tartani a kisvállalkozásokat. Látható, hogy Orbánék uralkodása alatt senki nem lehet biztonságban, ma ők,…
Tovább olvasomHárom nappal meghosszabbították a középiskolai jelentkezések határidejét
Három nappal, február 21-ig meghosszabbították a középiskolai jelentkezések határidejét – írja az MTI. Az Oktatási Hivatal megerősítette az MTI-nek, hogy „külső szolgáltatói hiba” miatt péntek délután 14 órától nem lehetett benyújtani a jelentkezéseket. Nap közben több szülő jelezte az internet különböző fórumain, hogy nem működik az Oktatas.hu. A jelentkezők érdekeit szem előtt tartva, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelően az OH 2022. február 21-én éjfélig meghosszabbította az ügyintézési határidőt (MTI)
Tovább olvasom