Sajtóinformációk szerint újabb gyanúsítottjai vannak a Völner–Schadl-ügynek

Megosztás

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) két új gyanúsítottat hallgatott ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkár (képünkön) és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke korrupciós ügyében – írja a 24.hu. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint ezzel a gyanúsítottak száma 15-re emelkedett, akik közül többen beismerő vallomást tettek.

Schadl György és két másik ember letartóztatásban van május 8-áig, a többi három gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Egy gyanúsított házaspár férje sírva tagadott mindent, felesége a gyerekeikre hivatkozva mentegetőzött a bíróságon, ám mindkettejüket letartóztatták. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint többen is beismerő vallomást tettek, arra vonatkozólag azonban nincs pontos adat, hogy ez a 15 emberből hány főt jelent.

Az elmúlt években kinevezett végrehajtók elleni vádak Schadl és Völner kapcsolataihoz köthetők: általuk jutottak irodához, ráadásul a kinevezésük ügyében döntő vezetőknek pénzt is juttattak. Az ügyészségi indítványok hasonló sémákkal rendelkeznek: a végrehajtói kar elnöke komoly összegekért cserébe elintézte a gyanúsítottak végrehajtói kinevezését, valamint pluszpénzeket is eljuttatott hozzájuk. Négyen 40-80, hárman 190-250 millióval „hálálták meg” Schadl jótettét, aki így összesen 884 millióhoz jutott hozzá.

Völner Pál hasonló módon kezelte a kenőpénzeket: három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadl Györgytől azért cserébe, hogy különféle ügyek intézésében kedvezően segédkezzen. A végrehajtókkal kapcsolatban 1-5 évig, Schadl György esetében 5-10 évig, 2-8 évig, illetve 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanújáról tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kapcsolódó cikkek