Az Eötvös Gimnázium tagadja, hogy pénzért vettek volna fel diákokat

A gimnáziumot még hét elején érte támadás, ami szerint kenőpénzért cserébe vettek fel bizonyos gyerekeket az iskolába. A kormánymédiába kiszivárogtatott hangfelvétel szerint az iskola igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó alapítvány vezetője, Kálmán Gábor a túljelentkezés ellenére is fenntartott helyeket arra az esetre, ha az írásbeli felvételit elbukó gyerekeket be akarják fizetni a szüleik az iskolába- írja a 444. Most az iskola hivatalos nyilatkozatban tagadta a vádakat, amit közösségi oldalukon tettek közzé. „A jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt…

Tovább olvasom

Sajtóinformációk szerint újabb gyanúsítottjai vannak a Völner–Schadl-ügynek

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) két új gyanúsítottat hallgatott ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkár (képünkön) és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke korrupciós ügyében – írja a 24.hu. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint ezzel a gyanúsítottak száma 15-re emelkedett, akik közül többen beismerő vallomást tettek. Schadl György és két másik ember letartóztatásban van május 8-áig, a többi három gyanúsított szabadlábon védekezhet. Egy gyanúsított házaspár férje sírva tagadott mindent, felesége a gyerekeikre hivatkozva mentegetőzött a bíróságon, ám mindkettejüket letartóztatták. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint többen is beismerő vallomást tettek, arra vonatkozólag…

Tovább olvasom

Ezt is lehallgatták: Schadl félmilliós kenőpénzzel igyekezett elsikálni siófoki házának szabálytalan átépítését

Ezeket kik és mennyi idő alatt hallgatták le vajon? Az a tény, hogy ennyi piszkos ügyet tudtak Schadl Györgyről és környezetéről, hasonlóan ijesztő, mint amit az egykori végrehajtó-főnök tett az utóbbi években. Ha pedig tisztában voltak ezekkel a korrupt ügyekkel, miért nem derült ki erről soha semmi, egészen a legsúlyosabb ügyek kipattanásáig? Meglep-e bárkit, hogy nem szabályosan építkezett Siófokon, a probléma megoldását pedig félmillió forintos korrupcióban látta? Márpedig ez is kiderült lehallgatott telefonbeszélgetéseiből. A nyomozati iratok szerint Schadl 2020 nyarán vett meg egy 344 négyzetméteres, kivett művelési ágú, hétvégi ház,…

Tovább olvasom

“A kormánypártok mindent megtettek, hogy a fideszes Völner-botrány fű alatt maradjon, lehetőleg a választásokig”

A kormánypárti sajtó első körben rettentő látványos sikálásba kezdett, de a helyzet tarthatatlanná vált. Az viszont nem véletlen, hogy a legfelsőbb vezetők annyira lefagytak, hogy Orbán Viktor továbbra sem tartotta fontosnak, hogy erről a hatalmas botrányról legalább néhány mondatot szóljon. Nagy munkában lehetnek a kommunikációs szakemberek… Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak…

Tovább olvasom