Áder szerint dehogy természetkárosítás a NER Fertő-tó-projektje, csak a kampány hevében mondtak ilyeneket az ellenzők

Megosztás

Egészen érdekes érveket sorakoztatott fel azon természetgyilkos tervek mellett, amit Mészáros Lőrincék végeznek el a természetvédelmi területen és amit a Greenpeace is az utolsó leheletéig védeni fog. A korábbi negatív tudósítások pedig “csak a kampányhevületnek voltak köszönhetők”.

Vége van a kampánynak, ezért eljött az idő, hogy a Fertő tavi beruházással kapcsolatban lehessen beszélni „higgadtan, nyugodtan a tényekről” – közölte Áder János, leköszönő köztársasági elnök a Kék Bolygó című podcastjének legújabb adásában, ahová ezúttal Kárpáti Bélát, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját hívta meg vendégül.

Bár Áder formálisan a kérdező szerepében vesz részt a beszélgetésben, rögtön az adás második percében, még azelőtt, hogy a sokat vitatott és 45 milliárd forint közpénzből készülő beruházást képviselő Kárpáti szóhoz jutna, máris leszögezi, hogy részben a „kampány hevülete és lelkülete” szülte azokat a tudósításokat, amelyek szerint:

„gigantikus beruházás készül a Fertő tónál, természetvédelmi területen zajlik az építkezés, visszafordíthatatlan a károkozás a Fertő tónál”.

Kárpáti Béla pedig rögtön azzal kezdheti a válaszadást, hogy kijelenti: nem jár „súlyos környezeti, természetvédelmi érdekek sérelmével” a Fertő tó partjára tervezett beruházás. A vezérigazgató ezután többek között azzal érvel a beruházás szükségessége mellett, hogy egy mesterségesen feltöltött és kialakított területről van szó, a Fertőnél pedig magyar oldalon csak egyetlen strand van (szemben a kilenc osztrák üdülőövezettel), de ennek a hatvanas években kiépített, turisztikai célokat szolgáló partszakasznak az állapota mára jelentősen leromlott.

A nagyjából félórás beszélgetés során maga a házigazda, Áder további érveket is felsorakoztat a beruházás mellett, többek között beszél arról, hogy:

  • a vizes élőhelyek védelmét szolgáló ramsari egyezménynek megfelel a projekt,
  • a tónak körülbelül a háromnegyede van osztrák oldalon, ahol kilenc nagy üdülőövezet található, és most is folynak építkezések közvetlenül a vízparton,
  • az arányokat tekintve a magyar oldalon sokkal kiterjedtebb a védett terület,
  • illetve a Fertő turisztikai kínálatában a magyar beruházás konkurenciát jelent majd az osztrák oldalon található létesítményeknek.

Kapcsolódó cikkek