Nem tudott arról Szikora János rendező, korábbi szolnoki színházigazgató, hogy a neve megtalálható az állambiztonsági nyilvántartásokban. A színházi szakember a Kossuth rádióban számolt be arról, hogy a Szigligetiben töltött évei alatt, egy ittas vezetést követő ügyben találkozott a teátrum akkori belügyi összekötőjével, ám a beszervezési nyilatkozat aláírását határozottan megtagadta, és senkiről nem adott jelentést.
Tovább olvasomCímke: szigligeti színház
Önálló est, premierek és zenés előadások jönnek novemberben és decemberben a Szigligeti Színház programjában
A következő két hónap kínálata elég sűrű lesz, az idei utolsó előadásra december 30-án este kerül sor a Szigligetiben.
Tovább olvasomÍgy emlékezik Szolnok október 23-án
Több helyszínen is megemlékeznek pénteken az 1956-os forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójáról Szolnokon. A városi ünnepség délután három órakor kezdődik a Kossuth téren, majd az Ötvenhatosok emlékparkjában folytatódik, ahol Györfi Mihály polgármester mond beszédet. A koszorúzások mellett színházi előadás és ingyenes múzeumlátogatás is várja az érdeklődőket.
Tovább olvasomMusicaltől a Karády-estig: sűrű október vár a Szigligeti Színház közönségére
Két nagyszínpadi produkció mellett három kisebb léptékű előadás is szerepel októberben a Szolnoki Szigligeti Színház műsorán. A hónapban A muzsika hangja és a Szerelmes Shakespeare kerül legtöbbször színpadra.
Tovább olvasomÉvtizedek óta segít másokon, most őt lepték meg a szolnoki Városházán
Nemcsak intézmények és vállalatok, hanem egy több mint fél évszázada segítő fotográfus munkáját is elismerték a szolnoki Városházán. A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesületének pénteki rendezvényén öt HÁLA-díj talált gazdára, az egyik kitüntetettet pedig meglepetésként érte az elismerés.
Tovább olvasomVíziszínpad, új színészek és 3500 középiskolás – minden, amit a Szigligeti új évadáról tudni kell
Szeptemberben szokás szerint új évadot kezd a Szolnoki Szigligeti Színház, de az évadnyitón nem csupán a bemutatók kerültek szóba. Barabás Botond értékelte a társulat mozgalmas nyarát, bemutatta az új érkezőket, és arról is beszélt, hogyan próbálják hosszú távon megújítani a színház közönségét. Györfi Mihály polgármester emellett egy olyan szolnoki fejlesztési lehetőséget is felvázolt, amely a nyári hónapokban új helyszínre vihetné a színházi előadásokat.
Tovább olvasomHivatalosan is megkezdődött a Szolnoki Szigligeti Színházban a 2026-2027-es évad
Hat remek darabot már biztosan műsorra tűz a színház ebben a szezonban. Hivatalosan is megnyitották a szolnoki színház idei évadát, színes lesz a repertoár.
Tovább olvasomStrandolási kedvezménnyel és energiatakarékossággal reagál Szolnok a vészhelyzetre
Az erőforrások ésszerűbb felhasználásával és a lakosságot közvetlenül segítő kedvezményekkel reagál Szolnok a tartós hőségriasztásra, valamint az országos energia- és vízellátási kihívásokra. Györfi Mihály polgármester bejelentése alapján a megyeszékhely egyszerre hozott energiatakarékossági döntéseket és nyitotta meg ingyenesen a helyi fürdőket a szolnokiak előtt.
Tovább olvasomNAV-akció a szolnoki városházán, dokumentumokat foglaltak le a nyomozók
Megerősítette a Szol24-nek a szolnoki városháza, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai dokumentumokat foglaltak le az épületben a Szigligeti Színházat és a Tiszaligeti Élményfürdőt érintő beruházások ügyében. A nyomozó hatóság a jelenlegi városvezetés feljelentései nyomán indított vizsgálatot.
Tovább olvasomFürdő- és színházügyben jelentek meg a NAV nyomozói a szolnoki városházán
A Szigligeti Színházat és a Tiszaligeti Élményfürdőt érintő ügyekben kezdett vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hatóságok a polgármester feljelentései nyomán szálltak ki a hivatalhoz, hogy átvilágítsák a sok ezer oldalnyi dokumentációt tartalmazó beruházásokat.
Tovább olvasom