Vállalkozóktól összekalapolt pénzből korszerűsítették a pletykafalusi rendelőt

A szolnoki Pletykafaluban található orvosi rendelőben a rezsinövekedésre adott válaszként jelentős korszerűsítést hajtottak végre. Ennek megvalósításában vállalkozók támogatására is számíthattak. A kalapozást a fideszes önkormányzati képviselő, Menkó Gyula vállalta fel. Mint a Szolnok Tv tudósításából kiderült, megkérdezte a környékbeli vállalkozásokat, tudnak-e a cél eléréséhez segítséget nyújtani. És hát hogyne tudtak volna! Így jött össze több mint ötmillió forint, amiből megújulhatott a bejárati ajtó, több nyílászáró, hűtő-fűtő klímát és korszerű elektromos vízmelegítőt szereltek fel. Ez utóbbi egyébként évek óta megoldatlan probléma volt! Álmennyezetet is építettek. Mindezekkel jelentősen csökkenthetik a rezsiköltségeket. Az…

Tovább olvasom

Mire megy ki a játék a Szolnok Tv-nél?

Úgy gondolná az ember, azzal, hogy kirúgtak több embert a Szolnok Tv-től, az azóta eltelt idő begyógyította a sebeket, mindenki megnyugodott, főleg a döntéshozók, és megy tovább az élet. Hát igen, show must go on, de azért vannak még utórengések, ha ezek természetesen kisebbek is a főrengésnél.

Tovább olvasom

Balázs Péternek állították lábnyomot

Lábnyomot állítottak Balázs Péternek. Nem, nem szobrot, annak még nem jött el az ideje (ami késik, nem múlik), egyelőre csak egy szimpla lábnyommal emlékeznek azokra az időkre, amikor Balázs Péter vezette (14 évig) a szolnoki Szigligeti Színházat. Furcsa döntés ez, hiszen kicsit olyan érzése van az embernek, mintha Balázs Péterrel indult volna az időszámítás a szolnoki intézményben, holott Mekk Elek magyar hangja előtt is volt élet a pódiumon, de még milyen! Schwajda György, Spiró György, Szikora János vezetése alatt olyan nevek fordultak meg a Szigligetiben, mint Tolnay Klári, Törőcsik Mari, Alföldi…

Tovább olvasom

Már belátta a város vezetője, hogy nem úgy lett, ahogy azt korábban kijelentette

Lakossági fórumot tartottak Szolnokon a Csaba utcai lakók érdekének érvényesítése érdekében hétfőn este.  Amióta a Magyar Posta Zrt. logisztikai központot telepített a Csaba utcában lévő ipari ingatlanra, azóta a jelentős kamion- és teherautóforgalom nehezíti az ott élők mindennapjait.  Ez így tarthatatlan, ráadásul a nehéz járművek károkat okoznak az útban, és az emberek elmondása szerint a házakban is – látta be Szalay Ferenc, aki a logisztikai központ átadásakor azt mondta, hogy az üzem nem fog zavarni senkit sem. Akkor ezt idézte tőle a megyei kormánypárti lap: “A városvezető kiemelte, hogy a…

Tovább olvasom

A honvédség szolnoki fejlesztési terveiről egyeztettek

Navracsics Tibor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterekkel egyeztetett ma a város és a megye vezetése a város katonai szerepéről, ezzel kapcsolatos fejlesztései terveiről. Szalay Ferenc polgármester közösségi oldalán a tárgyalással kapcsolatban megjegyezte, hogy ma a városban kiemelten fontos a honvédséghez kapcsolódó területek és az infrastruktúra korszerűsítése is. Szolnokon az ipari területek fejlesztése is kiemelten fontos, ezekről is tárgyalt már a város vezetője. Fotó: Szalay Ferenc Facebook

Tovább olvasom

A helyi tévénél 32 évet lehúzó volt dolgozó olvasott be a polgármesternek és egykori főnökének

Elsőként írtuk meg, hogy a Szolnok Tv-nél leépítés lesz, több dolgozót készülnek elbocsátani. És ez így is lett, a közgyűlésen döntöttek a város, illetve a Szolnok Tv költségvetéséről is. Kiderült, ami már fű alatt tudott volt, hogy a város kevesebb pénzt ad a tévének, lényegében egyedül a városi intézmények közül. Így aztán tényleg elbocsátottak több embert, és ami a nagy felhördülést kiváltotta, az az volt, hogy ezek mind korosabb dolgozók voltak. Most egyikük, az operatőr Szekeres Sándor meg is szólalt a közösségi térben, megjegyezve, hogy nem politikai okok vezérelték ebben.…

Tovább olvasom

Szolnoki szégyenfoltok: a Magyar Rádió épülete

Régóta Szolnok szégyene a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának ingatlana. Az abszolút belvárosban található ingatlan évek óta siralmas állapotban van, környezete kiábrándító, szemetes. A közvetlenül a buszpályaudvar mellett található épület környezetét naponta láthatják az utazók. A környéket a buszra várók közül többen is szeméttárolónak használják. Az udvaron közvetlenül a kerítés mellett a látvány gusztustalan. A város évek óta nem tud azzal a feladattal megbirkózni, hogy legyen végre valami az ingatlannal. Ez mutatja a város vonzerejét is: az, hogy a belvárosban senkinek sem kell ez az terület, azt bizonyítja, hogy a befektetőknek…

Tovább olvasom

Szolnokon visszahozták a szocialista időket idéző társadalmi munkát

Mindig öröm hírt adni a város tisztaságát, rendjét érintő kezdeményezésekről, pláne ha annak “főkolomposai” a helyi fiatalok: Szolnokon a tenni akaró fiatalságot folyamatosan bevonjuk a város fejlesztésébe, ha a fenntartható jövőről, a környezetünk védelméről van szó. Ezt közölte Szalay Ferenc. A szolnoki polgármester közösségi oldalán dicsekedett azzal, hogy ilyen együttgondolkodás eredménye a „Fogadj örökbe egy játszóteret” címmel indított akció is, melyet a Szolnok Városi Diákok Tanácsa ötlete nyomán a Városüzemeltetési Kft hívott életre. Hozzátette, tizenegy köznevelési intézmény, rengeteg diák és tanár csatlakozott a programhoz, ami Szolnok gyönyörű játszótereinek folyamatos gondozását,…

Tovább olvasom

Két volt ellenzéki képviselő próbálkozása futott nyilvánosan zátonyra és kapott hatalmas léket

Szokatlan közjáték zajlott a legutóbbi szolnoki közgyűlésen. Olyan szokatlan, hogy az még Szalay Ferenc polgármesternek is sok volt. Előbb Bóka Éva a tőle megszokott, szokásosan eltúlzott, heves gesztikulálásokkal – amik úgy tűntek, mintha dróton rángatnák, mint egy Marionett-figurát – tűzdelt mondanivalója váltott ki ellenkezést a polgármesterből, bár nem annyit, hogy a szót megvonta volna Bókától. Történt ugyanis, hogy Bóka, aki a Szolnoki Többséggel nyert mandátumot 2019-ben, de időközben többek véleménye szerint átállt a Fideszhez, bejelentette, hogy végre elült az ellenzéki képviselők közül, tőlük távolabb foglal immár helyet.  Tette ezt a…

Tovább olvasom

Még a Fidelitast is összehívták, hogy odaverjenek a jobbikos képviselőnek

Nem jó számot említett a város elfogadott költségvetéséről Szalay Ferenc polgármester. Ezt mondta pénteki sajtótájékoztatóján Füle István. A szolnoki ellenzék frakcióvezetője, DK-s önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a büdzsé 40,7 milliárd forint. Ezzel szemben a Facebookon közzétett posztjában Szalay 42,8 milliárdról beszélt. A frakcióvezető nem tudja, honnan szedte ezt a számot a város vezetője. Csak találgathat. Mint mondta, ez egy nullszaldós költségvetés, de egyébként 2,3 milliárdos hiánnyal fogadták el. Ezt egy olyan megoldással tették, hogy elfogadtak egy 9-es számú mellékletet, amiben a szükséges feladatok vannak felsorolva, ám ezeket nem tudja finanszírozni…

Tovább olvasom