Vállalkozóktól összekalapolt pénzből korszerűsítették a pletykafalusi rendelőt

Megosztás

A szolnoki Pletykafaluban található orvosi rendelőben a rezsinövekedésre adott válaszként jelentős korszerűsítést hajtottak végre. Ennek megvalósításában vállalkozók támogatására is számíthattak.

A kalapozást a fideszes önkormányzati képviselő, Menkó Gyula vállalta fel. Mint a Szolnok Tv tudósításából kiderült, megkérdezte a környékbeli vállalkozásokat, tudnak-e a cél eléréséhez segítséget nyújtani. És hát hogyne tudtak volna!

Így jött össze több mint ötmillió forint, amiből megújulhatott a bejárati ajtó, több nyílászáró, hűtő-fűtő klímát és korszerű elektromos vízmelegítőt szereltek fel. Ez utóbbi egyébként évek óta megoldatlan probléma volt! Álmennyezetet is építettek. Mindezekkel jelentősen csökkenthetik a rezsiköltségeket.

Az ünnepélyes átadón megjelent a város polgármestere is. Szalay Ferenc azt hangsúlyozta, a támogatásokból is látszik, a vállalkozóknak fontos ez a rendelő, fontos a Pletykafalu.

A tudósításban elhangzott, hogy maradt még egy kis pénz, ezt további dolgokra fordítják, amihez a város 200 (kétszáz) ezer forintod ad.

Kapcsolódó cikkek