Péntek reggel hivatalosan is kezdetét vette az az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja: július 24. és augusztus 2. között ismét benépesül a Káli-medence kapuja. A jubileumi, 35. Művészetek Völgyén tíz napon keresztül három településen, mintegy 40 helyszínen több mint 4200 program és 3000 fellépő várja a közönséget.
A három vendéglátó település – Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend – polgármesterei mellett a megnyitón jelen volt Rost Andrea magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos, Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár és Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is.
Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató az esemény indításaként kiemelte: a 35. alkalomra számos meglepetéssel és újdonsággal készültek, ám a rendezvény lételeme változatlan maradt, így a régi látogatók is pontosan ugyanazt a hamisítatlan „kapolcsi életérzést” találják meg, mint a kezdetekkor.

A megnyitóünnepség részeként Dr. Oszkó Péter átadta Kapolcs legújabb felújított közterét, amely a jubileum alkalmából, az O3 Partners támogatásával nyerte el új formáját. A térfelavató keretében a Vadvirágom Egyesület virágmagjait szórták el a jelenlévők, valamint felavatták Szilágyi Csilla Mikrokosmos III. című köztéri szobrát is.
A fesztivál zenei kínálata idén is rendkívül sokszínűnek ígérkezik: a Panoráma Színpadon olyan népszerű előadók és zenekarok váltják egymást, mint a Kispál és a Borz, a Quimby, a Carson Coma, a 30Y, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, Dzsúdló, valamint a külföldi sztárvendég, José González. Ugyanitt valósul meg a Hagyományok Háza és a Völgy közös jubileumi FolkKarcok koncertje is, ahol Szalonna és Bandája mellett többek között Gryllus Dániel és Vilmos, Agócs Márton és Szabó Balázs lép fel.
Vigántpetenden a Cirque du Tókert ad otthont Zorán, Koncz Zsuzsa, Geszti és a Budapest Bár koncertjeinek. A helyszín kiemelt eseménye lesz a VölgySzimfonik 35. produkció, ahol a Danubia Zenekar kíséretében kapnak szimfonikus hangszerelést az Elefánt, a 30Y, Beton.Hofi, Co-lee, az Irie Maffia és a Carson Coma egyes dalai. Ezzel párhuzamosan Taliándörögdön, a Lőtér x Közlekedési Múzeum színpadán többek között Deva, a Platon Karataev, a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, Mehringer és a KFT műsorát élvezheti a közönség.
A nagyszínpadok dübörgése mellett az ikonikus helyi udvarok is benépesülnek, a Poket Udvar zenei és irodalmi műsorokkal, a Kaláka Versudvar a megzenésített költészettel, míg a Magyar Jazz Szövetség Udvara és a Harcsa Veronika Udvar a műfaj legjavával várja a kultúra szerelmeseit.
A július 24-től augusztus 2-ig tartó 35. Művészetek Völgye részletes programbontása és a még elérhető belépők a muveszetekvolgye.hu oldalon érhetők el.
Képek: Művészetek Völgye
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
