Mire megy ki a játék a Szolnok Tv-nél?

Megosztás

Úgy gondolná az ember, azzal, hogy kirúgtak több embert a Szolnok Tv-től, az azóta eltelt idő begyógyította a sebeket, mindenki megnyugodott, főleg a döntéshozók, és megy tovább az élet. Hát igen, show must go on, de azért vannak még utórengések, ha ezek természetesen kisebbek is a főrengésnél.

Történt egy és más azóta, hogy elsőként megírtuk, több embert küldenek el a Szolnok Tv-től költségcsökkentés címén. A városi tévé, a Fidesz különbejáratú médiuma ugyanis jelentős forrásmegvonást szenvedett el, a 163 milliós költségvetését 20 millióval megvágták. A 143 millió pedig kevés volt ahhoz, hogy ennyi embert és műsort eltartsanak.

Az egészben egyébként az volt a szokatlan, hogy a város összes helyi cége közül egyedül csak a tévé szenvedett el ilyen döntést.

Elküldtek tehát hat embert és műsorokat is megszüntettek.

Ugyanakkor információink szerint ismét feltűnt a színen Csák László. Igen, ő volt MSZP-s politikus, és egy időben volt a tévé felügyelőbizottságának elnöke is. Most ismét a tévénél van, állítólag stratégiai tanácsadó. 

Információink és emlékeink szerint Csák László sosem dolgozott a média területén, állítólag biztosítási ügynök volt. Mikor a tévé felügyelőbizottságának elnöke volt, akkor az politikai kinevezés volt, nem szakmai. Hogy ezek után milyen stratégiai tanácsokat ad a lekopaszított tévénél, nehezen tudjuk elképzelni. Főleg azt, hogy mennyiért?

De talán ez csak egy kisebb probléma.  Ugyanis március 15-e alkalmával történt ennél talán fajsúlyosabb és jelzésértékűbb fejlemény is.

Szolnok városa ugyanis szakmai elismeréssel  tüntette ki Tálas Lászlót, a tévé főszerkesztőjét a szabad sajtó napja alkalmából. Történt ez úgy, hogy közben a városi közgyűlés folyton támadja a tv-t, miszerint az alacsony színvonalú tartalmat gyárt, nincs nézettsége, így igazából nincs is rá szükség. 

Tehát hogy is van ez? A tévé rossz, de Tálas László munkája jó, sőt kiemelkedő? 

Kinek a munkáját ismerték el Tálas díjazásával?  A tv szerkesztőségéjét vagy Tálasét? – teszik fel a kérdést a mindent tudni akarók. Akik szerint mióta Tálas a tv főszerkesztője, azóta zuhanásban van a médium. 

A híradója nézhetetlen, műsorai ugye pedig megszűntek a költségcsökkentés révén. De ami műsorok is voltak, azok sem Pulitzer-díjra esélyesek. Ott volt például a podcast, egyszerűen katasztrofális, amit ott előadtak/előadnak.

Kitüntetik tehát a tv főszerkesztőjét úgy, hogy gyakorlatilag minden műsora megszűnt a tv-nek. 

Lényegében már csak az Aktuális maradt, ami valljuk be, ósdi, nézhetetlen, elavult, múlt századi formában, egyoldalú feldolgozási formában jelenik meg. És hiába is kéri számon a város, hogy miért nem lép előre a tv az online felületek használatában, amíg Tálas Lászlónak hívják a főszerkesztőt, addig ez nem lesz megvalósítva. Ő ugyanis nem híve az új információs formáknak, a Facebooknak, az Instagramnak.

Vajon Tálas László miért kapta akkor ezt a díjat? Azért, amit eddig végzett, ami bizony nem sok, vagy azért, hogy a fideszes városvezetés jutalomfalatot adjon neki azért, mert kirúgtak pár embert?

Györfi Mihály MSZP-s alpolgármester nem véletlenül háborgott egy lakossági fórumon a tévével kapcsolatban. A szerkesztőség ugyanis nem jelent meg a fórumon, nem adott tudósítást róla. Györfi meg is jegyezte, hogy a tévé úgy kap 143 milliót, hogy közben az önkormányzati lakások felújítására mindössze 50 millió forint biztosított.

Gondolná az ember, tényleg itt volna az ideje a privatizációnak. Csakhogy ezzel is csak a Fidesznek kedvező helyzet állna elő. Félő, hogy teljesen kiszorulna az ellenzék a tévéből.

Talán erre megy ki a játék?

Nyitóképünkön: Tálas László (balra) átveszi a város sajtódíját Szalay Ferenc polgármestertől.

Kapcsolódó cikkek