Még a Fidelitast is összehívták, hogy odaverjenek a jobbikos képviselőnek

Megosztás

Nem jó számot említett a város elfogadott költségvetéséről Szalay Ferenc polgármester. Ezt mondta pénteki sajtótájékoztatóján Füle István. A szolnoki ellenzék frakcióvezetője, DK-s önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a büdzsé 40,7 milliárd forint. Ezzel szemben a Facebookon közzétett posztjában Szalay 42,8 milliárdról beszélt. A frakcióvezető nem tudja, honnan szedte ezt a számot a város vezetője.

Csak találgathat. Mint mondta, ez egy nullszaldós költségvetés, de egyébként 2,3 milliárdos hiánnyal fogadták el. Ezt egy olyan megoldással tették, hogy elfogadtak egy 9-es számú mellékletet, amiben a szükséges feladatok vannak felsorolva, ám ezeket nem tudja finanszírozni a város. Ezek forrását menet közben kell megszerezni. És vagy sikerül, vagy nem.

Mint mondta, a 40,7 milliárd is sajátosan oszlik meg, hiszen korábban 60 százalék ment fejlesztésre, most ez 40 százalék. Idén nem indul új fejlesztés a városban. 

Ennek az az oka, hogy a Fidesz nem tudja megszerezni az Unió hazánknak megítélt pénzeit, alapvetően a korrupció miatt. Ez Szolnokra nézve is azt jelenti, hogy nincs pénz fejlesztésre.

Nincs pénz sok másra sem, például a vízművek működtetésére, aminek éves üzleti tervében 1,8 milliárd finanszírozási igény szerepel. Ugyancsak nincs pénz a közösségi közlekedés finanszírozására. Itt közel 2 milliárd adóssága van a városnak a szolgáltatónál. Ezzel szemben 30 milliót tud adni a város. Nem véletlen, hogy ilyen a tömegközlekedés: elavultak a buszok, a szolgáltatás színvonala leromlott. Már decemberben elektromos buiszoknak kellene közlekedniük, de nincs kiépítve a töltéshez szükséges infrastruktúrát.

De nincs pénz utakra, járdákra, és erre nem válasz az, hogy az utak jelentős része állami kézben van. Ám az önkormányzati utak ettől még rendkívül rossz állapotban vannak.

Füle István kiemelte, volt egy módosító javaslatuk, hogy az orbáni előrejelzés szerint jól teljesít majd a gazdaság, ezért a várható iparűzési adóból befolyt többlet bevételből 300 milliót utakra, járdákra lehetne fordítani, míg 100 millióból önkormányzati lakásokat.lehetne felújítani.

Egy-egy épületre ennél többet is lehetne költeni, példaként említette a Mártírok útján, illetve a tűzoltóság mellett lévőt.

Álságosnak tartja azt az érvet, hogy a megyei jogú városoknak szolidárisnak kellene lenni más településekkel, hiszen olyan feladatokat kell ellátniuk, amik másokat nem terhelnek. Ez azt jelenti Szolnok esetében, hogy 1,7 milliárd forintot el kell vonni. Tavaly ez még 1,1 milliárd volt.

A közösségi közlekedést vagy a vízműveket említette, hogy ezeket finanszírozni kell, ám nincs beépítve a költségvetésbe ezek a tételek. Azért nincsenek, mert az elmúlt 10 év alatt GDP-arányosan megfeleződött az önkormányzatok működési támogatása. Erre nem érv, hogy feladatokat is vettek el, hiszen pénzben többet vettek el, mint feladatot. 

Úgyhogy sok gond van a szolnoki költségvetéssel, ezért is tartózkodott az ellenzéki frakció a szavazáskor. 

Berényi Gábor jobbikos képviselő arról beszélt, hogy Szalay Ferenc valótlanul állítja azt egy Facebook-posztjában, hogy az ellenzék 40 százalékos elvonást akart volna elérni a Sportcentrum költségvetésében. Ez hazugság, mert a költségvetés kapcsán Berényi Gábor olyan lakossági véleményt olvasott fel, ami a Szalay Ferenc által jegyzett előterjesztésben volt benne. Ez a költségvetés mellékleteként egy lakossági vélemény volt. Ez azokra az aránytalanságokat hívta fel a figyelmet, ami a költségvetésben van, jelesül az, hogy a városüzemeltetésre kevés pénz jut.

Az az a lakossági vélemény, amit Berényi Gábor felolvasott. A költségvetésben szerepel mellékletként!

Ő erre hívta fel a figyelmet, amit kifordított a polgármester. A kritikus lakossági vélemény felolvasásáért nemtelen támadást, lejáratást kapott, amit határozottan visszautasított. Úgy vélte, felháborító, hogy pont attól a Rehó Jánostól érkezik felé egy ilyen vád, lejáratás, aki pedagógus létére nem állt ki a tanár kollégái mellett, amikor azok az oktatás helyzete miatt tüntettek.

Vagyis neki volna szégyellni valója, nem pedig neki.

És még összehívták a Fidelitast, hogy erről tartson sajtótájékoztatót! Nonszensz, mondta Berényi Gábor.

Nyitóképünkön: Berényi Gábor (balra) és Füle István

Kapcsolódó cikkek