Hatalmas méretű nyakzóhálót szedtek fel, a tettesek ellen a rendőrség intézkedett

Minap éjszaka a szajoli tiszai holtágból két nyakzóhálót szedtek ki a Tisza Horgászegyesület halőrei. A hálókat a holtág teljes szélességében feszítették ki a haltolvajok. A halőrök a bűncselekményt elkövetőket megzavarták tevékenységükben, akik a helyszínről elmenekültek. Rövid időn belül a hálókba több szép ponty, amúr, harcsa és busa akadt bele, amelyek épségben visszanyerték szabadságukat. A feltételezett helyi kötődésű elkövetők ellen a helyszínen megjelent rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket. A háló felszedéséről videó is készült, amin jól látszik, hogy a hálókat 3 percen át húzták fel. Fotó: Tisza Horgászegyesület Facebook

Tovább olvasom

Egy őz törte rommá az autót

Egy rákóczifalvai lakos gépkocsival haladt Szolnokon, Szajol felől Abony irányába a 4. számú főúton március 30-án a délelőtti órákban, amikor a bal oldali bokros-fás területről egy őz ugrott az úttestre. A sofőr vészfékezett, de így is ütközött az állattal, ami elfutott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a járműben anyagi kár keletkezett. Lakott területen kívüli utakon vadállatokkal bárhol és bármikor találkozhatnak a gépkocsivezetők. Különösen számolni kell megjelenésükkel azokon az útszakaszokon, melyeket „Állatok” veszélyt jelző táblával jelöltek meg. Ezeket a táblákat a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett…

Tovább olvasom

Zártkertek fosztogatóját fogták el

Egy 20 éves tiszapüspöki lakost gyanúsítanak a rendőrök azon bűncselekmények elkövetésével, amik szajoli zártkerti ingatlantulajdonosok sérelmére történtek. A megalapozott gyanú szerint, a férfi március 4. és március 18. között Szajol úgynevezett sárnyaki részén egy körbekerített udvarra bement, majd a melléképületbe bejutva, egy 50.000 forint értékű horgászfelszerelést tulajdonított el. Nem tétlenkedett a jogsértő március 17-én a délutáni órákban sem, ekkor egy sárnyaki zártkerti ingatlan ajtaját megrongálta, levágta az elektromos berendezésekről a vezetékeket és 2 doboz sörrel a hóna alatt távozott. A 20 ezer forint körüli lopási érték mellett rongálással mintegy 300…

Tovább olvasom

A bíró kapta a legnagyobb figyelmet a megye egyes meccsen

A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában szombaton délután a Tószeghez látogatott a Szajol csapata. A Tószeg számított favoritnak, hozta is a meccset. A mérkőzés első félidejében egy kapufára futotta a Tószegtől, a Szajoltól még ennyire sem. A vendégek sorra kapták a sárgákat, miközben az ő játékosaik is sokszor a gyepre kerültek. Kapott is ezért bősz megjegyzéseket a bíró a szajoli drukkerektől. Aztán a verőfényes első félidőt követően barátságtalanra, hűvösre fordult az időjárás, be is borult. A Szajolnak is, ugyanis a fordulást követően hamar két gól hátrányban találták magukat. Volt már 3-0…

Tovább olvasom

Az idegen simán beállt autójával a nyitott udvarra és nem is akart onnan elmenni

Házalókról tettek közzé információt helyiek két, Szolnok környéki településről is a közösségi oldalon. A polgárőrség és a rendőrség intézkedett. Egy helyi lakos szerint egy idegen autó állt be az udvarára az ünnepek alatt. Kiszállt az autóból egy idegen személy és odament a ház ajtajához. A bentlévők észrevették – mint kiderült – a román állampolgárságú személyt, aki felszólításra sem akart távozni. Az idegen személy elmondta, hogy csak edénykészletet akart eladni.  Megkérdezték tőle, hogy melyik országban szokás más udvarára beállni az árusításhoz. Érdemi választ nem kaptak a kérdezők, akik megtudták, a gépkocsit állítólag Pápán bérelte…

Tovább olvasom

Kutyákat mérgeznek Szajolban?

Egy szajoli Facebook csoport hírei szerint az éjszaka leple alatt kutyákat és macskákat mérgeznek a településen. A helyiek elmondása alapján a házikedvenceket a saját portájukon kínálja valaki ismeretlen eredetű -feltehetően fagyállóval átitatott- falatokkal, a Szőnyi Márton és a Petőfi Sándor utca környékén . Az egyik szajoli férfi elmondta, hogy így veszítette el szeretett Yorkshire terrierjét: élettelen testére a ház udvarán talált rá egyik reggel. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Szajoli Polgármesteri Hivatalt, de kérdésünkre azt felelték, hogy még nem érkezett bejelentés a mérgezésekkel kapcsolatban. Sajnos évről évre előfordul, hogy ilyen…

Tovább olvasom

Szalagkorlátnak ütközött egy kocsi Szajolnál

A sofőr és két kiskorú utasa is megsérült a balesetben. Egy szajoli lakos közlekedett személygépkocsival Szajol lakott területén kívül, a 4. számú főút külső forgalmi sávjában 2022. augusztus 16-án a kora délutáni órákban – számolt be róla szokásos megyei napi összegzőjében a police.hu. A sofőr – a gépkocsi gumiabroncsának hirtelen légvesztettsége miatt – elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, a szalagkorlátnak ütközött, majd az úttesten állt meg. A baleset következtében a sofőr és két kiskorú utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Forgalommal szemben autózott Szajolban

Egy tiszavárkonyi lakos közlekedett személygépkocsival Szajol belterületén 2022. március 23-án a déli órákban. A sofőr egy belterületi parkolóból a 4. számú főút Szolnok felé tartó forgalmi sávjába kívánt hajtani, azonban kanyarodáskor a Szolnokról Törökszentmiklós irányába haladó forgalmi sávba vezette autóját, szemben a forgalommal. A szolnoki egyenruhások épp ellenőrzést hajtottak végre a szóban forgó főúton, így a szolgálati gépjármű fedélzeti kamerája felvette az eseményt. A rendőrök azonnal a jogsértő után mentek, aki időközben észlelte figyelmetlenségét és visszatolatott. A szabályosan közlekedő gépjárművezetők továbbá szabályszegő szerencsére sérülés nélkül kerültek ki a rendkívül balesetveszélyes…

Tovább olvasom