Újjáépül Furkó Kálmán legendás Dojója

Kevesebb mint egy évvel a pusztító tűzvész után mérföldkőhöz érkezik a szolnoki harcművész közösség, hamarosan megkezdődhet a néhai Shihan Furkó Kálmán szellemi örökségét őrző edzőterem újjáépítése. A példátlan nemzetközi összefogás eredményeiről és a konkrét kivitelezési tervekről hamarosan sajtótájékoztató keretében számolnak be a szervezők.

Tovább olvasom

Életmentő összefogás Jászberényben

Példaértékű társadalmi szolidaritás eredményeként szó szerint új esélyt kap az élet Jászberényben: a Szent Erzsébet Kórház bejelentette, a lakossági adományoknak köszönhetően hamarosan üzembe helyezik azt a csecsemőmentő inkubátort, amely a végső kétségbeesés szélén álló édesanyáknak kínál biztonságos megoldást újszülöttjük védelmében.

Tovább olvasom

A Fidesz most éppen a hóeltakarítás miatt támadta meg Györfi Mihályt

A szolnoki polgármester azonban gyorsan tisztába tette a helyzetet, még a térkövek témáját is előhozta. Mi pedig csak reménykedhetünk, hogy egyszer végre egységesen a városért fog dolgozni a képviselőtestület. Vagy ez lehetetlen és túl nagy kérés lenne?

Tovább olvasom

Az abonyi kisfiúért egy egész motoros közösség nyeregbe pattant

Világszerte mindössze százan osztoznak Szabó Hunor sorsában, aki egy rendkívül ritka genetikai rendeltetéssel éli mindennapjait. Az abonyi kisfiú története ellenben nem a lemondásról, hanem egy város példaértékű összefogásáról és egy család küzdelméről szól. A cél egyértelmű, Hunornak el kell jutnia az önálló járásig, ehhez pedig nemcsak fejlesztő tornára, hanem a közösség erejére is szükség van.

Tovább olvasom

Ismét útjára indul a szeretetdoboz, tízezrek karácsonyát mentheti meg az idei összefogás

Idén is kezdetét vette az ország egyik legismertebb karitatív programja, a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz-akciója. A 22 éves múltra visszatekintő kezdeményezés célja idén is változatlan: örömet szerezni a nehéz sorsú gyermekeknek az ünnepekkor.

Tovább olvasom

Orbán “megtévesztett fiatalokról” beszél és suhintani akar, Magyar pedig összefogni és a győzelem után árkokat betemetni

Orbán szerint Brüsszel miatt nincs még vége a háborúnak, valamint párhuzamot vont az 1956-os moszkvai tankokkal, valamint az EU büntető szankcióival. Ezzel szemben Magyar Péter úgy készül választási győzelemre, hogy utána azonnal baráti és segítő kezet nyújt a most még a Fideszre szavazóknak, hogy végre újra egyesüljön az ország és betemessük az árkokat. A Hősök terén Mezőkövesd és Szolnok is szóba került.

Tovább olvasom

Egymillió embert képviselnek: tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere egyesítette erőit

Szolnok is csatlakozott többek között Szegedhez, Győrhöz, Szombathelyhez, vagy éppen Pécshez. Fontos eszmecserét folytattak Györfi Mihály és polgármester társai az önkormányzatiság megőrzése és erősítése érdekében a kormányzati ellenszélben.

Tovább olvasom