Továbbra is ég a ház, a szolnoki kórházban egy seregnyi kezelés leáll vagy nem indul újra

A Hetényi Géza kórházat sajnos a legnagyobb problémával rendelkezők közé sorolják ma az országban. Akik pedig Szolnokról egészen messzire kell, hogy utazzanak egy-egy kezelésre, amit korábban itt helyben megkaphattak, még inkább elkeseredettek. Változatlanul nagy a gáz a Hetényiben, ráadásul Karcagon sincs minden rendben.

Tovább olvasom

Szolnokon sem számíthatunk semmi jóra, a MOL drasztikusan csökkentette, milyen hulladékot vesz át

Tele lehet írni egy A4-es lapot azzal a felsorolással, amelyet az új hulladékkezelő, a MOL napok óta át sem vesz. Remek kilátások, máris előre borítékolhatjuk, hogy az utcákon és erdőkben fognak landolni ezek az elektronikai és egyéb hulladékok. Azért vette át a MOL a szolgáltatást, hogy ne vegyen át szinte semmit?

Tovább olvasom

Saját édesanyja sem meri etetni az SMA-s kisfiút, mert bármikor belehalhat

Az ötéves Tomika számára már nehézséget jelent a nyelés, csak a méregdrága kezelésben reménykedhetnek. Hegyeket képes megmozgatni az összefogás ereje – vallja Hornischer Anikó, az SMA-ban, avagy gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Tomika édesanyja. Az ötéves kisfiú állapota egy év alatt jelentősen romlott, megoldást csak a világ legdrágább gyógyszere, a Zolgensma jelenthet. Anélkül Tomikának esélye sincs egy élhetőbb életre. Néma csendben, feszülten figyeli Anikó, ahogyan férje megeteti kisfiukat. A fejében csak úgy cikáznak a gondolatok a mostanában különösen leterhelt édesanyának: sikerült eltalálnom az étel állagát, kellően pürésítettem, biztosan le tudja nyelni? Az…

Tovább olvasom

A Fidesz népszavazásának reklámja egy kislány főszereplésével, matekdoga helyett nemi átalakító kezelés – videó

Közpénzből. Ne feledjük, ezeket nem a Fidesz hirdeti, hanem a kormány megbízásából készül. A mi pénzünkből. Nem is olyan rég mondta a kormánypárt, hogy hagyják békén a gyermekeinket. Hát tényleg jó lenne, ha békén hagynák őket és nem kampányolna velük a Fidesz lépten-nyomon. Oroszország megtámadta a szomszédos Ukrajnát, egyre durvább harcok dúlnak tőlünk pár száz kilométerre, de ezzel párhuzamosan zakatol a magyar választási kampány is. Április 3-án ráadásul nemcsak országgyűlési választások lesznek, hanem a kormány kezdeményezésére népszavazást is tart az ország, ennek jött most ki a reklámja – szúrta ki…

Tovább olvasom

Nem kaptak kezelést: több ezer rákbeteg kezét engedték el a járvány idején Káslerék

Hova tűnt a járvány korábbi hullámainak idején rengeteg rákbeteg? Kezelést nem kaphattak, már sokkal súlyosabb állapotban találkoztak az orvosokkal. Noha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában. A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság keddi konferenciáján ismertették nyolc egészséggazdász – Elek Péter, Bécsi Rita, Fadgyas-Freyler Petra, Gervai Nóra, Szécsényi-Nagy Balázs, Tóth Manna, Váradi Balázs és Zemplényi Antal – közös…

Tovább olvasom