Tele lehet írni egy A4-es lapot azzal a felsorolással, amelyet az új hulladékkezelő, a MOL napok óta át sem vesz. Remek kilátások, máris előre borítékolhatjuk, hogy az utcákon és erdőkben fognak landolni ezek az elektronikai és egyéb hulladékok. Azért vette át a MOL a szolgáltatást, hogy ne vegyen át szinte semmit?
Kinek jó ez megint? A környezetnek egészen biztosan nem, nem beszélve azokról, akiknél ez az alapvető megélhetéshez is fontos volt. Szokjuk meg az új rendet, arra pedig kíváncsiak lehetünk, meddig tart az “átmenetileg”.
![](https://cdn.borsod24.hu/uploads/2023/07/image-49-840x840.png)
Egyre több bejegyzés érkezik a közösségi médiában, nincs kivétel, minden megyéből azt jelentik, hogy amióta hivatalosan a MOL hazánk hulladékgazdálkodója, alig találni valamit, amit hulladékként átvesznek. De akkor ezek hova fognak kerülni. Vannak, akik máris “köszönik” a MOL-nak a remek szolgáltatást.
Ismétlődő kérdések az interneten a lista láttán is. “Akkor mit vesztek át?” “Akkor valójában mit lehet leadni ?” “Akkor azokat hová vigyük? – Fizess érte.”
“Higgyétek el, az a cél, hogy mindenki menjen el 200 ezerért dolgozni.” De egy kicsit sarkosabb véleményt is olvashattunk F. Z.-től: “Szavazzatok továbbra is a Fideszre! Lassan házassági adót is ki fog vetni ránk. Jövőre az önkormányzati választáson nagyon gondoljátok át, kire is adjátok a voksotokat. Ez már diktatúra. A kádár éra, egy aranykorszak volt ezekhez képest. Ott legalább engedték élni az embereket.”
Van, aki azért háborog, mert ugye hivatalosan a MOL-nál nyertek egy olyan pályázatot, aminek köszönhetően rengeteg pénzt szereztek, amit elvileg ezeknek a dolgoknak a kezelésére kaptak. De hát Magyarországon vagyunk. Nagyon rövid időn belül félő, hogy Szolnokon, valamint egész Jász-Nagykun-Szolnok megyében is elszabadul a pokol és szeméthegy lesz a város.