Több mint 881 millió forintra emelte Szolnok önkormányzata a Szolnoki Sportcentrumnak adott támogatást. Erre az energia-, illetve a bérköltségek emelkedése miatt volt szükség.
Tovább olvasomCímke: majális
A szolnoki Tiszaligetbe is sokan kilátogattak piknikezni, bár ott nem volt majális
Felháborító! Ezt mondta egy idősebb hölgy a szolnoki tiszaligetben arra a kérdésre, hogy idén a Fidesz miatt nem tartottak majálist a ligetben. Hozzátette, más, kisebb költségvetésű helyeken bezzeg tudtak városi majális rendezni, az ő lányáék is Ceglédre mentek át. Ugyanakkor a Fidesz egy parkban majálisozott.
Tovább olvasomÍgy ünnepelt Szolnok 1986. május elsején – videó
Korabeli képsorok és kommentár. A megyeszékhely utcái is megteltek az ünneplő tömeggel. Ennek már 37 éve.
Tovább olvasomHétfőn még remek az idő, de a héten sokszor számítsunk csapadékra és szélre
Igazi, szeszélyes tavaszi időre készüljünk a héten, kedden és szerdán akár jelentős csapadékkal, aztán néhány nyugodtabb nap következik, majd a hétvégén újra eső jön a jelenlegi számítások szerint.
Tovább olvasomCsaládi majálist tartottak Besenyszögön
Főzőversennyel, focival, ingyen étellel és tombolával, valamint színes programokkal várták a besenyszögi családokat a sportpályán szombaton. Míg kisebbek az ugrálóvárakban múlatták időt, a nagyobbak közül többen fakanalat ragadtak. Hatalmas bográcsokban rotyogtak az ételek a besenyszögi sportpályán tartott családi majálison, szombaton. A főzőversenyre idén hat csapat nevezett, családok, baráti társaságok tagjai. – Körömpörköltöt készítek, a titka a sok-sok hagyma, hogy jó szaftos legyen, és a jó minőségű hús, melyből hat kilogrammot használtam fel –mondta kevergetés közben Mihály László, aki barátainak főzött, tizenkét főre. Nem messze két hatalmas bográcsban babgulyás készült, mintegy…
Tovább olvasomMajális az Alföldön: Kecskeméten lazulhatunk, Szolnokon szoronghatunk
A jövőben együttműködik a Szol24 és a kecskeméti KecsUp. Olvasóinkat időről időre tájékoztatjuk majd Bács-Kiskun megye legfontosabb és legérdekesebb történéseiről, szeretnénk megtudni, hogy mi foglalkoztatja a szomszédainkat. Vajon azonosak, vagy éppen teljesen különbözőek a problémáink? Célunk, hogy a szomszédos városokból és a környékbeli településekről információt juttassunk el oda és vissza, hogy az olvasók megismerjék Magyarországot a szabad sajtón keresztül.
Tovább olvasomHa már nem lesz családi majális a Tiszaligetben, lakosok szerveznek ugyanoda nosztalgiasétát
Tovább gyűrűzik a nagy hagyományú szolnoki családi majális törlésének ügye. Egyszerű lakosok gondolták úgy, ha már nem lesz családi majális a Tiszaligetben, akkor ők “szerveznek” ugyanoda nosztalgiasétát.
Tovább olvasomMészáros Lőrincék kisgömböce ceglédi szállodával hízott tovább
Júniustól öt éven át a Hunguest Hotels üzemeltetheti a 92 szobás, négycsillagos, kiterjedt wellness részleggel bíró ceglédi Hotel Aquarell szállodát, a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő és a 18 óriáscsúszdával rendelkező Aqua Centrum szomszédságában – közölte a Hunguest Hotels az MTI-vel.
Tovább olvasomCsak nemdohányzók menjenek az első civil majálisra!
Újabb információk láttak napvilágot az első, civilre silányított majálisról, amit a hagyományos helyszín, a Tiszaliget helyett egy parkban tartanak meg Szolnokon.
Tovább olvasomAz ellenzék szerint az Ormos park alkalmatlan a városi majálisra
Puccsként emlegette a tervezett “álcivil” majálist Györfi Mihály szolnoki alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, olyan szervezetek rendezik az eseményt, amelyek milliókat nyernek el a várostól, szemben más szervezetekkel. Egyelőre nagy homály fedi az idei szolnoki majálist, annak programjait. Györfi Mihály szolnoki MSZP-s alpolgármester az esemény helyszínén, az Ormos parkban tartott sajtótájékoztatót. Mint mondta, előzetesen senkit sem tájékoztattak arról, hogy idén elmarad a családi majális a Tiszaligetben, sem az ellenzéki képviselőket, sem a lakosságot. A közgyűlésben puccsszerűen szavaztak róla, hogy nem tartják meg, mert nincs rá 7 millió forintja a városnak.…
Tovább olvasom