Kannibálokkal majálisoztunk a Ligetben és megnéztük, hogy halad a strand építése

Megosztás

A tavalyi, Ormos Imre Parkban megrendezett Családi Majális idén visszatért bölcsőjébe, a Tiszaligetbe. A nagy hagyománnyal bíró rendezvényt ismételten a Szolnoki Sportcentrum szervezte és bonyolította le. A légváron, csúszdán, körhintán, dodzsemen túl olyan sztárfellépők várták az arra járókat, mint Szandi, vagy az Animal Cannibals. Ha már ott voltunk, kérdeztünk is. Többek között a Tiszaligeti Strandról és arról is, vajon tavaly miért nem itt korzózhattunk a munka ünnepén.

A Tiszavirág hídon, a tömeggel együtt haladva, sejteni lehetett, bizony olyan majális élményünk lesz, mint számtalanszor gyerekkorunkban. Óriási érdeklődés, tűző napsütés, terjengő sült hús-és lángos illat, összekeveredő zenék. A megérzésünk beigazolódott, kedvünkre nosztalgiázhattunk. Ez az az esemény, ahol elfér egymás mellett az árnyékban meghúzódó Munkáspártiak standja, és egy kannabiszos szeszesitalokat árusító házaspár.

Szerintem idén révbe érünk, a szaunavilág tudtommal már el is készült, közölte egy bizakodóbb anyuka. Nem szeretek tippekbe bocsátkozni, amíg nem lesz átadás, a MÁV strandra járunk – szólt az óvatosabbak véleménye.

A nagyszínpadon eközben a Free Feelings Hip-Hop Tánccsoportja szórakoztatta a közönséget, míg a Családi Parkban egy húsz év körüli fiatalember, Bíró Csongor Vitéz egyszemélyes hadseregként gitározott, énekelt, utánozta Charliet, vagy éppen Phil Collinst. A hőségben véletlenül erre szédelgőket, illetve a padokon taktikai szünetet tartókat leszámítva, inkább a minigolf és a színes dobókockák foglalták le a családosok figyelmét, nem pedig a szürreálisnak ható, váratlan produkciók. Ezen végül az Animal Cannibals változtatott, az 1989 óta vakeráló két emszí, Qka és Ricsipí miatt hamar megtelt a betonpálya. A Takarítónőre és Yozsefvárosra bulizó tömegben elmosódtak a határok, kicsik és nagyok együtt ugráltak és csápoltak. A kannibálok rutinosan vonták be a közönséget, ügyesen cserélték Szolnokra a dalszövegekben felmerülő helyiségneveket. A koncert után beálltunk a kígyózó sor végére, hogy a többiekkel ellentétben nem közös képet, vagy aláírást kérjünk, hanem egy interjút.

Vannak olyan irányítószámok, amik beleégnek a tudatunkba, 5000 is ilyen – kezdte Ricsipí. Ahogy átmentünk a városon, hirtelenjében nyolc helyet tudtunk felsorolni, ahol felléptünk korábban- fűzte hozzá Qka. Sok a szolnoki repper és brékes barátunk A szerződésbe kizárólagosan beleírjuk, hogy ötezresekbe kérjük a gázsit – viccelődtek.

Az Animal Cannibals őszinte mosollyal érkeztek Szolnokra
Az Animal Cannibals zenekar könnyed stílusa miatt 0-99 éves korig mindenkinek ajánlható

A jókedv mögött rengeteg munka van, sok lemondással járt ez a pálya, de mindennél jobban szeretjük csinálni. A kreativitásunknak köszönhetően foglalkoznak még velünk – emelte ki Ricsipí. Az első tévés interjúnkban elmondtam, hogy maximum 2-3 év van ebben, azóta eltelt még harminckettő, ennyit a jóstehetségemről – nevetett Qka. A kannibálok új lemezzel készülnek, méghozzá 19 új dallal. Csupán ennyi CD fog megjelenni, a nagy licitháborúk közepette digitális platformokon is be lehet szerezni az albumot.

Ahogy megfáradtan bandukoltunk sokadjára fel-le a sétányon, a fák közül eljutott hozzánk Szandi csengő-bongó hangja: mosolyogj a világra, mert az vissza fog mosolyogni rád. Megfogadtuk a szavait, büszkén szorongattuk a sportcentrumos nyeremény kulacsunkat és elfogyasztottuk a jól megérdemelt sörünket. Kifaggattuk még a járókelőket, tavaly miért nem itt az idilli, Ligetben zajlott a forgatag. Most lesz választás, azé’ – került elő újra az idős úr, ennek örömére koccintottunk, élveztük a jó időt, a jó társaságot és mélyen beszívtuk a zabari -250 kilós- ökör mustáros, borsos varázslatos illatát. Sose rosszabb napot.

Szerző: Nagy Milán László

Fotó: Vajó Levente

Kapcsolódó cikkek