Munkahelyteremtés smafu, de a falvak lakói mindenképpen járhassanak kocsmába. Eddig sem álltunk jól, ami az alkoholfüggők arányát illeti. Szintén újdonság, hogy minden kistelepülésre ATM-et kívánnak vinni.
Tovább olvasomCímke: kocsma
Problémák a szolnoki társasházakban
Ahol nem zárható a főbejárat lent, ott rendszeresen bejárnak teljesen idegenek és nyilvános vécének, illetve kocsmának tekintik a háztömb bizonyos helyiségeit. Ez pedig természetesen a biztonságérzetet is nagymértékben csökkenti, ha ilyen simán bejutnak olyan emberek, akiknek ott semmi keresnivalójuk.
Tovább olvasomNagy űrt tölt be a szolnoki vendéglátói palettán – Látogatásunk a Lajka Kultúrművekben
A figyelmesebbek biztosan kiszúrták már a Szapáry utcán sétálva, a Lajka Kultúrművek esztétikus arculatát, kellemes hangulatú kiülős részét, így hát ellátogattunk és körüljártuk a helyet, hogy többet megtudjunk a kínálatról, programokról, célokról és távlati tervekről. Na, meg arról, hogy honnan ered a név.
Tovább olvasomAz Alföld veszélyes hely: összeverekedett két fideszes politikus – videó
A két kormánypárti politikus egy kocsmában esett egymásnak, amit a helyiségben levő kamera rögzített is. Nem is úszták meg, az egyikük lemondott, a másikuk visszalépett a jelöltségtől a településen. A kis halak nem tehetnek meg mindent…
Tovább olvasomSzlovák videoblogger buktatta le a lehúzós magyar kocsmát – videó
Egy fővárosi kocsma összejátszott magyar lányokkal, az ismerkedés eredményeként pedig százezres számlát kaptak a becsábított, gyanútlan külföldi vendégek. Most viszont bizonyíték született az egyértelmű csalásra. „Egy szlovák youtuber egy Hajós utcai vendéglátóhely – nem túl kifinomult – lehúzási módszerét leplezte le. A videó alapján a lehúzás célpontjai külföldi férfiak, akiket magyar lányok hívnak be a helyre, ahol egymás után rendelik az italokat (a videóban 20 perc alatt 8 felest, 2 pezsgőt és 2 kólát), majd a közel százezres számlát a külföldiekre verik. Ezt persze csak készpénzben fizethetik” – írta kedden…
Tovább olvasom