Amikor a 2000-es évek elején Magyarországon is megjelentek a plázák, többen féltek attól, hogy ez a helyi kiskereskedelem végét jelenti. Aztán szépen lassan eltelt két évtized, közben megjelentek a mindent árusító szupermarketek, aztán jött az utolsó csapás. Napjainkban egy új és jóval kártékonyabb kór tizedeli az üzleteket: az infláció. A túlélési esély pedig egyre csökken. A miénkhez hasonló városokban, ahol kevesebb a turistacsalogató történelmi látnivaló, egyáltalán nem könnyű terep eladható szolgáltatásokat kínálni.
Tovább olvasomCímke: infláció
A valósággal szembesítették az infláción lelkendező fideszest
Rendkívül rosszul járt egy hurráoptimista bejegyzésével dr. Kállai Mária szolnoki fideszes országgyűlési képviselő. A havonta 1,6 millió forintos javadalmazásból tengődő politikus azt közölte, hogy novemberben 7,9 százalékra esett az infláció Magyarországon. A hozzászólók szerint ezt egyáltalán nem érezni.
Tovább olvasomJelentősen növekedett a munkanélküliek száma
Növekedett a munkanélküliség az idei második negyedévben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 5.3 százalék volt a munkanélküliek aránya, ami meghaladja az országos átlagot. A második negyedéves adatok alapján, úgy látszik, hogy nemcsak a hatalmas, Európa-rekorder infláció nehezíti a magyar családok megélhetését, hanem a munkanélkilégl növekedése is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy országosan és megyékben is növekedett a regisztrált munkanélküliek száma. Az idei második negyedévben országosan a munkanélküliek száma 36 ezer fővel, 193 ezer főre emelkedett. Jász Nagykun-Szolnok megyében a 15-74 évesek munkanélküliségi rátája 5,3 százalékot tett ki. Ez meghaladta a…
Tovább olvasomÁtlagosan közel félhavi nyugdíjkiegészítés érkezik novemberben
Orbán Viktor bejelentette: a vártnál némileg magasabb infláció miatt korrigálják a nyugdíjakat – igaz, pontos számot nem mondott.
Tovább olvasomMegoszlanak a vélemények, hogy mitől ilyen magas az infláció Magyarországon
Szórólapot osztott hétfőn reggel a szolnoki Coop-áruházak előtt a Momentum szolnoki szervezete. Ezen arra hívták fel a figyelmet, hogy a kormány intézkedései miatt ilyen magas az infláció.
Tovább olvasomDe nehéz az iskolakezdés – Döbbenetes drágulással indul a tanév
Az iskola nem olcsó mulatság és ha gyermekünk éppen szeptemberben kezdi az első osztályt, akkor alaposan kikerekedhet a szemünk a tanszerigény láttán. A tisztasági csomagtól a rajzlapon keresztül a vízfestékig vezet az út, mire egy sok nullás végösszegig jutunk. Az infláció miatt az eddigieknél is árérzékenyebbek lettek a magyar vásárlók és az iskolakezdésre készülő szülők. Akciókkal és kecsegtető kedvezményekkel találkozhatunk Jász-Nagykun-Szolnok megye papír-írószer üzleteiben is, illetve a nagyobb áruházláncok polcain, de akárhogyan spórolunk, így is súlyos tízezrekbe kerül a csemete szeptemberi elindítása. Néhány termék közel 40 százalékkal drágult a tavalyi…
Tovább olvasomMindenki dobjon el mindent: a spagetti ára esett a legjobban
Folyamatos az élelmiszerárak esése, a kormány által az év végére prognosztizált egyszámjegyű infláció nagy biztonsággal elérhető – mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Tovább olvasomDon Quijote módjára küzd az inflációs démonnal többek között a szolnoki képviselő is
Letörjük, ez az egyik legfontosabb feladat mostanában. Az Orbán-kormány, ahogy annak idején is Rákosiék, az infláció, az állítólagos spekulánsok ellen küzd. A történelem ismétli önmagát.
Tovább olvasomMég mindig 21,5 százalék volt az infláció, de előző hónaphoz képest már csökkentek az árak
Az élelmiszerek csaknem a harmadával drágultak az egy évvel ezelőtti helyzethez képest.
Tovább olvasomValószínűleg nem lesz évközi nyugdíjemelés
A Pénzügyminisztérium szerint ugyanis a KSH inflációs adatai nem indokolják ezt.
Tovább olvasom