A nagyobb városok önkormányzatait megbéklyózza a Fidesz által kitalált és bevasalt, Szolnokon éppen négymilliárdos nagyságrendű “szolidaritási adó”, amit az államnak kell befizetni. A polgármester szerint igen fontos helyei lennének városunkban az elvont milliárdoknak.
Tovább olvasomCímke: fidesz
Nem vagytok képviselők, nem minket képviseltek – Így osztották ki a Fideszt Szolnokon (videóval)
Szolnokon ismét fellángolt a vita az akkumulátoripari beruházások körül. Györfi Mihály polgármester és több ellenzéki képviselő azt javasolta, hogy a város kövesse Hajdúböszörmény példáját és fejezze ki elvi álláspontját a téma kapcsán, azaz tiltsa be az ilyen típusú ipari fejlesztéseket a város közigazgatási területén. A közgyűlésen azonban a Fidesz–KDNP többség tartózkodása miatt az előterjesztést elutasították.
Tovább olvasomJászberénybe érkezik Lakner Zoltán politológus
Három évvel ezelőtt, 2022 tavaszán sokan érezték úgy, hogy minden eldőlt. A negyedik kétharmad után a közéletet a kiábrándultság, a reménytelenség és a politikai bénultság jellemezte. A NER kikezdhetetlennek tűnt, az ellenzéki pártok pedig végleg minden hitelüket elvesztették. Napjainkban, alig három év elteltével valami megmozdult az országban. Lakner Zoltán politológus új bookazine-ja és előadássorozata – „A depressziótól a reményig – hogyan jutottunk el idáig?” – ennek a változásnak az ívét vizsgálja Jászberényben is.
Tovább olvasomÚjabb egymilliós kampányígéret Orbán Viktor aláírásával – de olvastuk az apróbetűs részt is?
Ha valaki Jász-Nagykun-Szolnok megyében megkapja a kampánylevelet, elsőre örülhet annak, hogy évi egymilliós támogatásra pályázhat. Azonban ha elolvassa az apróbetűs részt is, rájöhet, hogy ez óriási valószínűséggel egyszeri kampányfogás. Ezt szúrta ki Hadházy Ákos. Tovább folytatódik a választások előtti ígéretözön a Fidesztől.
Tovább olvasomA kormány újabb 619 millió forintot vont el Szolnoktól, a polgármester az akkuipari döntést sem hagyja annyiban
Szolnok városának a várnál több lett a helyi iparűzési adóbevétele, a Fidesz-kormány pedig villámgyorsan rátette a kezét a pluszbevétel kétharmadára. Ennek nagy részét igyekszik visszaszerezni Györfi Mihály, aki továbbra sem támogatja az elektrolitgyár idetelepítését.
Tovább olvasomA Fidesz tartózkodott, nem utasítja el a közgyűlés az akkuipari beruházásokat Szolnokon
Nagy lakossági érdeklődés mellett, felfokozott hangulatban várták Szolnok közgyűlésének tagjait október 30-án, csütörtök reggel a Kossuth téri városházán. Györfi Mihály polgármester és ellenzéki képviselőtársai az akkumulátoripari beruházások elvi megítélésére vonatkozó előterjesztése kapcsán lényegében arról döntöttek, kitiltják-e a megyeszékhely közigazgatási területéről az ilyen jellegű beruházásokat. A Fidesz-KDNP összes képviselője tartózkodott, 7 igen és 9 tartózkodás mellett nem szavazták meg.
Tovább olvasomMegérkezett megyénkbe, és egyből sokkot is kaptunk az új nemzeti konzultációtól
Végre valahára a Jász-Nagykun-Szolnok megyei postaládákba is elért a Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott új nemzeti konzultációs kérdőív. A papírok postázása október elején kezdődött, ezúttal az adókedvezmények és a rezsicsökkentés témakörére összpontosítva. A kormány elviekben a lakosság bevonásával kíván dönteni a legfontosabb gazdasági és energiaügyi kérdésekben, bár az irányított kérdéseket áttekintve úgy tűnik, a valóságtól ez nem is állhatna távolabb.
Tovább olvasomA szolnokiak mindent megtesznek: a közgyűlés idején “odabent” tiltakoznak, hogy leállítsák az elektrolitgyár építését
Már szerveződik a félig-meddig aktív ellenállás csütörtök délelőttre, de további segítőket is várnak. Úgy érzik a helyiek, ez az utolsó esélyük, hogy az akkuipart távol tartsák Szolnoktól és környékétől.
Tovább olvasomMárki-Zay: Hajrá, Jászapáti! Hajrá, Illés Gergő!
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere közösségi oldalán üzent Illés Gergőnek, Jászapáti 32 éves független polgármesterének. A politikus egy róla készült videó kapcsán fejezte ki elismerését, külön kiemelve, hogy a fiatal városvezető kerékpárral jár dolgozni. A politikus úgy fogalmazott, „a fiatal polgármester-kollégámba is próbál belerúgni a rendszer csak azért, mert becsülettel áll helyt.”
Tovább olvasomTudtuk? Rákosrendezőt nem sikerült, de a Belügyminisztérium értékes épületét most átjátszotta a Fidesz az araboknak
A magyar állami ingatlanok egyik legszebb ékkövétől szabadult meg nevetségesen olcsón a kormány, annak az arab befektetői csoportnak játszották át, akik a mini-Dubajt is tervezték, de az az üzlet végül egy jogi perpatvar miatt kudarcba fulladt. A nyilvánosságot kizárták, kétnapos online liciten kapták meg az arabok a műemlék épületet.
Tovább olvasom