Rengeteg üres konzultációs ívet gyűjtött össze az aHang

Hónapokkal ezelőtt az aHang és az Egységes Diákfront elhatározta, hogy összegyűjti az üres és érvénytelen nemzeti konzultációs íveket. A valóságos mozgalommá váló gyűjtésről korábban mi is beszámoltunk. Most összesítették az adatokat és fény derült arra, hogy mennyire volt sikeres a civilek “ellenkonzultációja” Az aHang és az Egységes Diákfront 398.327 üres és érvénytelen nemzeti konzultációs ívet gyűjtött össze. “Augusztus vége óta az elmúlt év két legnagyobb, kormánytól független részvételi folyamatát bonyolítottuk le, mindeközben pedig számos kisebb akciót, tüntetést, helyi eseményt valósítottunk meg! A részt vevő önkéntesek száma meghaladja a 10 ezret”…

Tovább olvasom

Pócs János sajtótájékoztatón jelentette be, micsoda siker volt a nemzeti konzultáció

Meglepődtünk volna, ha másról számol be: Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője a jászberényi irodájában tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette, összesen másfélmillióan töltötték ki és küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket. Az irányított, propagandisztikus kérdéseknek álcázott állítások ellenpólusaként az Egységes Diákfront és az aHang már több, mint háromszázezer üres ívet gyűjtött be.

Tovább olvasom

Szinte már mozgalommá lett a konzultációs ívek összegyűjtése

Pár nap alatt közel 700 leadópontot állított fel az aHang és az Egységes Diákfront országszerte, ahol bárki leadhatja az üres konzultációs ívét. Az ellenkonzultációval kapcsolatos nagy érdeklődést már az is megmutatta, amikor előzetesen 10 ezernél is többen jelentkeztek, hogy a saját környezetükben üres konzultációs íveket fognak gyűjteni. A két szervezet óriási sikernek tartja, hogy ilyen sokan megmozdulnak az ügy kapcsán, és kifejezik a véleményüket a kormány propagandaeszközével szemben.

Tovább olvasom

Több mint hétmilliárd forintot költött a kormány a legutóbbi nemzeti konzultációra

A tényleges végösszeg ráadásul valószínűleg még ennél is magasabb. Nyilvánosságra hozta a kormány a Miniszterelnöki Kabinetiroda által 2022 őszén kötött szerződéseket – írja a HVG.hu. Ezek közül kétségtelenül a legfontosabb az a két kontraktus, amit a kormány a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel kötött. Ezek alapján Rogán hivatala októberben nettó 3,417 milliárd forintot, míg decemberben nettó 1,26 milliárd forintot költött az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok”…

Tovább olvasom

Nem kímélték Szalay Ferencet a kommentelők

A magyarok 97 százaléka elutasítja a brüsszeli szankciókat, harsogta szombaton a fideszes média, és társult szervei. A propagandába beszálltak természetesen a fideszes politikusok is. A “magyarok 97 százaléka” felkiáltás finoman szólva is költői túlzás, hiszen ahogy a hvg.hu is kiszámolta, ez a magyaroknak csak a 14,5 százalékát jelenti valójában. Szalay Ferenc szolnoki polgármester azonban már azóta kapcsolt, és azt írta, hogy “A nemzeti konzultáció eredménye egyértelmű: a kitöltők 97%-a elutasítja a súlyos károkat okozó brüsszeli szankciókat!” Tehát ő már a kitöltők 97 százalékát emlegeti, ám a Képviselői Iroda Szolnok még…

Tovább olvasom

Dömötör Csaba: 1,36 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

A pénteki összesítések szerint egymillió-háromszázhatvanháromezren töltötték ki a kérdőívet – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese. A politikus szerint „azt mutatja, hogy a nemzeti konzultáció újra bizonyított”. A korábbi nemzeti konzultációk közül kettő volt, amelyiken ennél – a kormány akkori közlései szerint – jóval több válasz érkezett be, a Stop Soros kampányban 2,4 milliót, míg 2020 nyarán az első koronavírusos nemzeti konzultációban 1,7 milliót mondott be a kormány. A legutóbbi, 2021 nyarán kiadott, „A járvány utáni életről” indított konzultációban szintén 1,4 millió körüli választ kaptak. Igaz,…

Tovább olvasom

Ez az utolsó lehetőség, hogy elmondja a véleményét, könyörgött Kállai

Szózattal fordult a választókhoz Kállai Mária. A Fidesz havi 1,6 millió forint javadalmazással jutalmazott szolnoki körzeti képviselője arra kérte a választókat, hogy még utoljára mondják el véleményüket és töltsék ki a nemzeti konzultációnak csúfolt kérdőívet, ami potom 10 milliárd forintjába került az adófizetőknek. Kállai szerint: “Még ma töltsék ki a nemzeti konzultációt, hogy együtt, közös erővel tudjuk képviseli a békét, és a magyar álláspontot Európában! A tárgyalások során nagyon fontos, hogy a mindenkori magyar kormány maga mögött tudhassa az emberek támogatását. Világosan éreznünk kell itthon is és a nemzetközi politikának is…

Tovább olvasom

Nagyon nem pöröghet a nemzeti konzultáció

Nagyon nem tetszhet az eddigi eredmény a nemzeti konzultációval kapcsolatban a kormánypártnak, mert a Fidesz alaposan rápörgött a témára. Ezt bizonyítja Kállai Mária szolnoki képviselő posztja is, miszerint már a polgári körösöket is ráuszították a feladatra: minél többeket meggyőzni ennek a marhaságnak a kitöltéséről. Mint írta, most van feladat: mozgósítani mindenkit, a nemzeti konzultáció íveinek visszaküldésére, és mondjuk el ismerőseinknek, hogy online is van lehetőség kitölteni a kérdéseket. A 10 milliárdba kerülő nemzeti hergelést december 9-ig kell teljesíteni, eddig több mint 700 ezren töltötték ki, ezt keveselheti a Fidesz. A…

Tovább olvasom