Összegyűjti és elküldi a rászorulóknak gyújtósnak a nemzeti konzultációs papírokat a Momentum

Az ellenzéki párt szerint a konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja a kormány. A szankciókról szóló nemzeti konzultációval párhuzamosan a Momentum „Gyújtósnak még jó lesz!” címmel indít kampányt – írta meg a Telex. A párt vezetőinek bejelentése szerint „Soprontól Berettyóújfaluig, Szegedtől Salgótarjánig” utcai pultokat állítanak, és összegyűjtik a konzultációra kiküldött papírokat. „Utána az összegyűjtött papíranyagot brikettekbe préseljük és eljutattjuk a rászorulóknak” – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Gelencsér Ferenc, a Momentum elnök-frakcióvezetője és Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes. A párt szerint a Fidesz a nemzeti konzultációval is Putyin érdekeit szolgálja. Nem a szankciók miatt…

Tovább olvasom

Közzétették a Nemzeti Konzultáció eredményének egy részét

Közzétette a kormány Facebook oldalán, a júliusban indult, és augusztus 25-én lezárult nemzeti konzultáció eredményeinek egy részét – írja a JövőTV. Az ívet eszerint 1 millió 423 ezren töltötték ki és a 14 kérdésből 4-re meg is kaptuk százalékban a válaszokat: 94 százaléka egyetért a minimálbér 200 ezer forintra emelésével, 95 százaléka egyetért a gyermeket nevelő családok adó-visszatérítésével, 98 százaléka egyetért a családtámogatások és a munkát terhelő alacsony adók alkotmányos védelmével, 91 százaléka egyetért a hitelmoratórium meghosszabbításával. A nemzeti konzultációt elektronikus és postai úton is be lehetett küldeni. Az összes választ…

Tovább olvasom