Iskolásoknak tartottak izgalmas levéltári foglalkozásokat

Márciusban több alkalommal is izgalmas levéltári foglalkozáson vehettek részt a hatodik évfolyamosok. A program a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Nemzeti Levéltár jóvoltából valósulhatott meg és érkezett „házhoz” a diákok számára – számolt be a hírről a Kunráth Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Facebook-oldalán.

Tovább olvasom

Hatmilliárdot költ a kormány a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Tervre

„A kormány felhívja a miniszterelnök általános helyettesét, (Semjén Zsoltot), hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság bevonásával gondoskodjon az Intézkedési Tervben megfogalmazott célok eléréséről és feladatok megvalósításáról” – olvasható a péntek esti Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerint 2030-ig 6 milliárd forintot szán a kormány a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósítására. Forrás: 444.hu

Tovább olvasom

Gulyás: A kormány újratárgyalja a magánorvosokra vonatkozó rendeletet

Valóban kivette a kormány a magánorvosokra vonatkozó passzust az egészségügyi tervek közül, de januárban visszatérnek rá – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-nak adott interjújában. A miniszter azt mondta: a rendelet társadalmi egyeztetése során számtalan jogos kritika és kétség merült fel a magánegészségügyi ellátásban dolgozó orvosok kötelező állami szerepvállalásával kapcsolatosan. A kormány a lehetséges alternatív javaslatokat is megvizsgálva a januári kormányülésen tér vissza a kérdésre. Az interjú egyéb megállapításai: Forrás: Telex.hu

Tovább olvasom

Holnaptól euróval fizetnek Horvátországban

Horvátország január elsején huszadik országként csatlakozik az euróövezethez, Az eurót használó uniós tagállamok tanácsa, az eurócsoport június közepén állapodott meg arról, hogy Horvátország megfelel az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek. A tagországok pénzügyminiszerei megállapították azt az árfolyamot, amelynek alapján a kuna euróvá konvertálódik. Az Ecofin az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozza meg. Ez megfelel a kuna jelenlegi középárfolyamának az árfolyam-mechanizmusban (ERM 2). Horvátországban az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell írni, ez 2023 végéig így lez. A kunát költségek…

Tovább olvasom

Koponyákat találtak egy reptéri csomagban

Négy emberi koponyára bukkantak egy csomagban Mexikó középső részén, a Querétaro nemzetközi repülőtéren. A koponyák egy kartondobozban voltak, alufóliába csomagolva. A küldeményt az erőszakos bűncselekményekről híres Michoacán államban adták fel, és az Egyesült Államokba, a dél-karolinai Manningbe tartott. A hatóságok egyelőre nem árulták el, mennyire régiek a koponyák, és vajon miért adhatták fel őket. Legálisan biztosan nem tehették, mert az emberi maradványok szállításához külön engedélyre van szükség. Forrás: Reuters, 444.hu

Tovább olvasom

Janka nénivel búcsúztatja az évet a Volánbusz – videó

A Volánbusz egyedi stílusban búcsúztatta el 2022-t, talán az sem véletlen, hogy 2 perc és 22 másodpercesre szabták a szombatra időzített kisfilmjüket. A Szomszédokon generációk nőttek fel, különösen a szereplők utolsó perces bölcsességei, megállapításai voltak népszerűek, ezekre a mai napig sokan emlékeznek. Ez ihlethette meg a vállalatot is, amikor összefoglalták az évet, és a szolgálati közlemények (digitális jegyek, új menetrend, retró buszok) után megérkezik az ikonikus sorozatból jól ismert Janka néni, vagyis Pásztor Erzsi, aki természetesen kellőképpen kiosztja Vágási Ferit, mert megkérdezte tőle, hogy ivott-e. „Ééééééén? Különben sem én vezetnék.”…

Tovább olvasom

Meghalt XVI. Benedek

95 éves korában elhunyt XVI. Benedek, emeritus pápa. A hírt a Vatikán jelentette be. Az egykori egyházfő, aki közel 8 évig töltötte be tisztségét, egy vatikáni kolostorban vesztette életét. Utódja, Ferenc pápa szerdán jelentette be, hogy Benedek nagyon beteg. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak érte. Joseph Ratzinger az első német származású pápa volt több száz év után. 2005 áprilisában választották az egyház fejévé, II. János Pál halála után. Ekkor vette fel a XVI. Benedek nevet, ő lett a 265. pápa. Megválasztásakor egy stabil időszakra számítottak a szakértők, nyolcévnyi pápasága…

Tovább olvasom

Az elmúlt év öt legolvasottabb cikke

Gyorsan elszaladt az év, és bizony eseményekben sem volt hiány. Az esztendő végéről visszatekintve úgy érezhetjük, hogy a pozitív történetek mellett inkább problémákban és nehézségekben bővelkedett 2022. Az év utolsó napjához közeledve tekintsünk vissza, hogy a Szol24.hu cikkei közül melyek érdekelték leginkább olvasóinkat. 5.helyezett Ilyen is volt Szolnok régen Ez az írásunk ugyan csak néhány nappal ezelőtt jelent meg oldalunkon, de ilyen rövid idő alatt is rengetegen olvasták. Cikkünkben azt mutattuk be, hogyan nézett ki Szolnokon a Kossuth Lajos utca és környéke 1966-ban. 4.helyezett Kilenc dílert fogtak a megyében –…

Tovább olvasom

Meggondolta magát a kormány, mégsem tiltják be az eldobható műanyag poharakat

Az eddigi tervek szerint 2023. január elsejétől tilos lett volna a műanyag italtartó poharak használata, ám egy veszélyhelyzeti rendelet útján módosítja ezt a szabályt a kormány – írja a Portfolio. A lap szerint nem 2023 januárjától, hanem csak 2024 július elsejétől lesz tilos a műanyag iltartartó poharak használata vagy annak forgalmazása. A Portfolio emlékeztet arra, hogy az eredeti 2021-ben megjelent rendelet mondta ki azt is, hogy az italtartó pohár olyan műanyagból készült egyszer használatos pohár, amely a fogyasztás helyén történő megtöltésre szolgál, ideértve a természetes személy személyes szükségletének kielégítésére szolgáló műanyag poharat…

Tovább olvasom