Rengeteg üres konzultációs ívet gyűjtött össze az aHang

Megosztás

Hónapokkal ezelőtt az aHang és az Egységes Diákfront elhatározta, hogy összegyűjti az üres és érvénytelen nemzeti konzultációs íveket. A valóságos mozgalommá váló gyűjtésről korábban mi is beszámoltunk. Most összesítették az adatokat és fény derült arra, hogy mennyire volt sikeres a civilek “ellenkonzultációja”

Az aHang és az Egységes Diákfront 398.327 üres és érvénytelen nemzeti konzultációs ívet gyűjtött össze.

“Augusztus vége óta az elmúlt év két legnagyobb, kormánytól független részvételi folyamatát bonyolítottuk le, mindeközben pedig számos kisebb akciót, tüntetést, helyi eseményt valósítottunk meg! A részt vevő önkéntesek száma meghaladja a 10 ezret” – írták közleményükben.

A 7IGEN-es alternatív népszavazáson 8 nap alatt 114 ezren szavaztak, az ellenkonzultációs kampányunkban bő 3 hónap alatt 400 ezren gondolták úgy, hogy nálunk van a legjobb helyen a nemzeti konzultációs ívük. Ennyi emberrel két népszavazást is lehetne kezdeményezni! 

A közel 400 ezer üres és érvénytelen konzultációs ív szép számnak számít, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a civil aktivistákhoz nem ingyenes válaszborítékban lehetett eljuttatni az íveket.

“A konzultációs ívek hozzánk nem ingyenes válaszborítékban érkeztek, hanem emberek vagy saját költségükön adták fel, vagy akár 10-20-50 kilométert is utaztak egy gyűjtőpontra, hogy leadhassák. Olyannal is találkoztunk, aki 250 kilométert utazott az irodánkig, hogy leadja a saját ívét.”

“Magánszemélyek ezrei, civil szervezetek, pártok, szakszervezetek, vállalkozások tucatjai gyűjtötték nekünk az íveket – vagy épp fogadták, csomagolták, szállították, tárolták, hajtogatták, pakolták őket. A legmélyebb hálánkkal köszönjük a segítséget és a bizalmat! Ezekkel az ívekkel és a “stop kormánypropaganda” busszal indulunk országjárásra– az első állomáson már túl is vagyunk, szombaton Szegeden jártunk, ahol több százan fordultak meg az eseményünkön” – zárták közleményüket.

Kapcsolódó cikkek