Néhány napra megnyitották a teret, ám nem tartott sokáig a közlekedők öröme, ismét lezárták csütörtökön.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Furcsa környezetvédelem: félmillió fát vágtak ki a Tesla új óriásgyárának építése miatt
Bő három év alatt sikerült ezt a hatalmas erdőpusztítást véghezvinni. Ilyenkor kicsit elgondolkodik az ember, hogy mi is a valódi környezetvédelem. Akiknek ez nem tetszik, azok mind “baloldali tüntetők”.
Tovább olvasomValahogy csak nem akar épülgetni ez a Tiszaligeti Strand Szolnokon
Bár hosszú hónapokkal ezelőtt, még a kampányidőszak során Szalay Ferenc azzal büszkélkedett, hogy 95%-os készültségi szinten van a strand Tiszaligeten, sőt, a szezonra át is szeretnék adni. Augusztus végén járunk, a helyzet szinte változatlan, igaz, az nem hangzott el, hogy melyik év nyári szezonjára tervezték az átadást.
Tovább olvasomIsmét jelentősen megváltozik a KRESZ, a gyalogosokat is jócskán érinti a módosítás
Nemcsak abban a tekintetben lesz változás, hogy mikor van elsőbbsége a gyalogosnak a járművel szemben és mikor nincs, hanem abban is, hogy egyáltalán ki számít majd gyalogosnak. Különbség lesz lábbal és elektromosan hajtott roller között, valamint bekerültek a görkorcsolyások és gördeszkások is.
Tovább olvasomJász-Nagykun-Szolnok megyében tudjuk, milyen munkakörökben kötelező az alkalmassági? Ebben is változás lesz
Egészen pontosan abban, hogy melyik munkakörökben marad kötelező az alkalmassági vizsgálat szeptembertől.
Tovább olvasomMekkora szerencséje Szolnoknak, hogy nem itt csapott le ez az elképesztő felhőszakadás – videó
A szolnoki csapadékvízelvezetés ugyanis legendásan pocsék, bármilyen felhőszakadásnál, erősebb zivatarnál az utcákon bokáig ér a víz, néhány még nehezebb helyzetű ponton ennél is feljebb. Ami viszont a napokban Bécset sújtotta, tényleg döbbenetes, 110 liter csapadék zúdult le négyzetméterenként, rövid idő alatt.
Tovább olvasomSzolnokon már fényes nappal is lopják a közlekedési táblákat
Az elkövetők egyáltalán nem zavartatták magukat amiatt, hogy nappal van és szemtanúi is vannak az esetnek. Kár, hogy ilyen mélyre süllyedtünk.
Tovább olvasomFurcsa: a HungaroMet rendszere éppen a tűzijáték napján nem működött órákon át, a vihar pedig megérkezett
A tavalyelőtti eseménysorozat mindenkiben élénk emlékként maradt meg, amikor is az Országos Meteorológiai Szolgálatot gyakorlatilag lefejezték amiatt, mert nagy eséllyel vihart jósolt az augusztus 20-i tűzijáték idejére, az azonban elkerülte a fővárost. Most egy különleges véletlenként éppen huszadikán történt súlyos informatikai leállás az utódoknál. Vihar pedig jött és le is csapott a várakozó tömegre.
Tovább olvasomHivatalosan is leterhelt volt a honvédség, idén sem lehetett légiparádé Szolnokon
Egy tősgyökeres szolnokinak nem túl kellemes élmény, hogy a fővárosba kell utaznia augusztus 20-án egy légibemutatót megtekinteni, bár az is tény, hogy a városnak ennél sokkal nagyobb gondjai is vannak.
Tovább olvasomBerény: Melyik rosszabb? Ha valaki vasárnap reggel hatkor vagdossa be az üveghulladékot a gyűjtőbe, vagy ha valaki ezt jelzi?
Jászberényi problémák sokadik fejezet. A közösségi média helyi csoportjai mostanában az egymásnak való (sokszor arctalan) odaszólogatás helyszínévé váltak, ez alól Berény sem kivétel. De tényleg az a hibás, aki panaszkodik amiatt, hogy vasárnap reggel hatkor egy lakótelepen aludni szeretne és nem üvegcsörömpölésre ébredni sokadszor?
Tovább olvasom