A Vodafone és a Telekom leállása mellett a fideszes megyei lapok is elérhetetlenné váltak

Január másodikán, azaz ma délelőtt szerte az országban kisebb-nagyobb kihagyásokat tapasztalhattak a Vodafone és a Telekom szolgáltatásainak működésében. A Fidesz által kézivezérelt megyei lapok, köztük a Szoljon sem volt elérhető, sőt, az Origo, a Magyar Nemzet és a Ripost betöltésében is akadtak problémák.

Tovább olvasom

Érvénytelen lehet az egész Vodafone-üzlet, mert véletlenül kitudódott egy fontos információ

Az MSZP mindent megtesz, hogy megismerhessük a kormány hatalmas Vodafone-bizniszét, amit alig néhány hónapja bonyolított le a Vodafone megvásárlásával. A hatalmas titkolózás közben azonban véletlenül kicsúszott valami az ellenoldal jogi képviselőjétől, ami az egész üzletet semmissé teheti, olyan súlyos szabálytalanságra utal. Bár Magyarországon mindent meg lehet tenni, ha a megfelelő oldalt támogatója az ember. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel kikérte a Vodafone megvásárlásáról szóló szerződést és a hozzá kapcsolódó, a cég átvilágítását rögzítő iratokat. A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. nevű cégén keresztül vásárolta meg január…

Tovább olvasom

Ez lehet a részben az állam által felvásárolt Vodafone új neve

Az új tulajdonosi körhöz új név is dukál a jelek szerint. Megváltozik a Vodafone Magyarország neve, miután a 4iG-hez tartozó Antenna Hungária és Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. január végéig felvásárolják a szolgáltatót. Egy domainbejegyzés árulkodik arról, mi lehet az új név. One néven folytathatja működését a Vodafone Magyarország az állami felvásárlás után – értesült a 444. Az értesülést alátámasztja a hazai domainregisztrációs adatbázis, amely szerint a one.hu domainnek már a 4iG a birtokosa. A domainregisztrációt legutóbb tavaly november 18-án módosították. Az oldal emlékeztet: a 4iG tulajdonában már két olyan mobilszolgáltató is van, amely…

Tovább olvasom

Az LMP szerint a cinizmus csúcsa a Vodafone felvásárlása

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hétfőn bejelentette a kormány, hogy a 660 milliárd forintért megvásárolta a Vodafone magyarországi leányvállalatát. A Fidesz szerint a távközlési cég megvétele befektetés. Csárdi Antal, a LMP frakcióvezető-helyettese ezzel egyetért, csak szerinte ez a befektetés borzalmasan rossz, bűnösen pazarló, hiszen a Vodafone-ra költött közpénz negyedéből fel lehetne emelni a pedagógusok bérét 25 százalékkal. A Vodafone állami felvásárlása már csak azért sem jó üzlet, mert a cég veszteséges és 400 milliárdos adósságot görget maga előtt. Ráadásul az anyavállalat kutatás-fejlesztési támogatása nélkül nem is maradhat versenyképes. Sokkal fontosabb,…

Tovább olvasom

Kész a felvásárlási megállapodás, 49 százalékban az államé lesz a magyar Vodafone

Január végéig sor kerül a pénzügyi zárásra. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. és a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn reggel a HVG.hu cikke szerint. A miniszter közleménye szerint a 660 milliárd forintos tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb magyarországi távközlési vállalatban. A közlemény szerint a Vodafone Magyarország átvilágítása lezajlott,…

Tovább olvasom

Rövidesen lezárulhat a Vodafone felvásárlása

25 millió eurós hitelkeret biztosítását hagyta jóvá a kormány a Magyar Fejlesztési Bank számára azzal, hogy a tőkekövetelés 80 százalékára állami kezességet vállal – írja a Portfolió. A Magyar Közlönyben vasárnap megjelenet kormányhatározat értelmében az MFB a hitelkeretet a Vodafone Magyarország 51 százalékos tulajdonrészének megvásárlásához biztosíthatja az Antenna Hungária számára. Az Antenna Hungáriában a 4iG tavaly februárban szerzett többséget. A 4iG augusztusban a Budapesti Értéktőzsdén jelentette be, hogy a magyar állammal közösen nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-nek a…

Tovább olvasom

A pedagógusok bérrendezése ki is jönne a Vodafone árából, Gulyás erre egészen cinikus választ adott

Az elképesztő összegért történő vásárlást ismét azzal magyarázzák, legyen “magyar kézben” a cég. Ez természetesen azt jelenti, hogy NER-közeli üzletember kezében. De milyen érdekes, hogy hirtelen lett erre 350 milliárd forint a kormánytól és itt nem kell várni Brüsszel EU-pénzeire, ezt teljes egészében magyar pénzekből finanszírozzuk. Illetve hát az adófizetők. A magyar kormány nagyon szeretné, hogy legyen egy teljesen kormányközeli, akarom mondani, magyar kézben lévő nagy telekommunikációs szolgáltató, és erre hajlandó is költeni. Az a 715 milliárd forint ugyanis, amennyiért a kormány és a 4iG megvásárolja a Vodafone magyarországi üzletét,…

Tovább olvasom

Ugye tudjuk, hogy azzal, hogy a NER megvásárolja a Vodafone-t, újabb fontos kapcsoló kerül Orbán kezébe?

A hét elején robbant a bomba, miszerint váratlanul felvásárolja a kormány és egy NER-közeli vállalat a Vodafone-t, szőröstől-bőröstől. Még inkább kezd hasonlítani a rendszer Oroszországhoz, ahol az internetet is le lehetett választani egy fontos pillanatban. Ugye észnél vagyunk és érezzük, hogy jelentősen emelte a tétet a Fidesz? A rezsivédelemre gyűjtött pénz hatalmas részét ezzel a Fidesz-KDNP-kormány ki is dobja az ablakon ezzel a felvásárlással. Az erre adott magyarázatok pedig szinte már meseszerűek. Erre hívja fel a figyelmet Hadházy Ákos a Facebookon és még sokkal többre is. “A Vodafone adófizetői pénzekből…

Tovább olvasom

A Vodafone elismerte, el sem akarták adni a céget, a vevő kereste meg őket

A vevő pedig nagy meglepetésre a Fidesz- és NER-érdekeltségbe tartozik. A Vodafone nem is árulta a céget, de aztán jöttek a kormányközeli körök és vissza nem utasítható ajánlatot tettek. Ilyet is láttunk már. Végső soron miért döntöttek úgy, hogy feladják a magyar piacot, érdeklődtünk a Vodafone brit anyavállalatánál, miután kiderült, hogy a kormányközeli 4iG és az állam megveheti a cég magyar érdekeltségeinek döntő többségét. „A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban büszke sikertörténetére és innovációira, sokkal erősebb és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az…

Tovább olvasom

Beszáll az állam a Vodafone Magyarország felvásárlásába

A 4iG lenne a többségi, a magyar állam a 49 százalékos kisebbségi tulajdonos. A 4iG a Budapesti Értéktőzsdén bejelentette, hogy a magyar állammal közösen nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-nek a százszázalékos részvénycsomagját – számolt be róla a HVG.hu. Amennyiben a tranzakció végbemegy, úgy a 4iG 51 százalékos, többségi tulajdonosa lehet a Vodafone Magyarországnak, míg az állam a 49 százalékos kisebb részt kapná. A tranzakció értéke 715 milliárd forint. „A Vodafone Magyarország megvásárlása az elmúlt harminc…

Tovább olvasom