Rendkívüli sikert aratott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar novemberi turnéja Anton Bruckner születésének 200. évfordulója alkalmából rendkívüli a linzi Brucknerhaus és a salzburgi Odeïon Kulturális Központ elegáns termeiben: az ünnepi műsorral a Szimfonikusok bizonyították helyüket a világ vezető koncertszínpadain.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
A MÁV új menetrendje szerint Szolnok megyében is lassulnak majd a vonatok
Elkészült a MÁV új menetrendje, amely néhány vonalon változásokat hoz az eddigiekhez képest – számolt be róla a Hvg.hu. Lesznek olyan járatok, amelyek néhány perccel korábban indulnak, míg mások menetideje kissé meghosszabbodik. A módosítások mértéke jellemzően minimális, egyes vonatok esetében mindössze 2 perces eltérés várható az eddig megszokotthoz képest.
Tovább olvasomIsmét tűzgömb tűnt fel a megyében, ezúttal Törökszentmiklósnál
Csak néhány másodpercig tűnt fel az égen, de az Időkép egyik kamerájának sikerült megörökítenie a jelenséget.
Tovább olvasomHamarosan jön a Mikulás kisvonat Szolnokra
A szolnoki gyerekek idén is kitűntek jó viselkedésükkel, aminek köszönhetően a Coop Mikulás és kisvonata két napig tartózkodik majd a városban. A december 2-án tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a kisvonat december 5-én, csütörtökön, és december 6-án, pénteken 15 és 19 óra között indul körjáratra a Kossuth téren található, a Szolnoki Sportcentrum által szervezett Adventi Faluból.
Tovább olvasomA haláltól mentették meg a szolnoki rendőrök az idős férfit
Időben megtalálták a szolnoki vasútállomáson azt a férfit, akit Jászberényben már aggódva kerestek: december 1-jén egy jászberényi lakos értesítette a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy 87 éves édesapja délután elhagyta az otthonukat, és azóta nyoma veszett.
Tovább olvasomÚj gépkocsit kaptak a tiszafüredi polgárőrök
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) öt új Skoda Octaviát biztosított az Országos Polgárőr Szövetségnek (OPSZ), hogy támogassa önkénteseik munkájának hatékonyságát – közölte az OPSZ november végén.
Tovább olvasom„Az egész olyan volt, mint egy földrengés” – 30 éve történt a tragikus szajoli vonatkatasztrófa
1994. december 2-án, 16:46 perckor, azaz pontosan három évtizeddel ezelőtt történt a magyar vasúti közlekedés történetének egyik legsúlyosabb balesete: a szerelvény mozdonya és első kocsija az első vágányra sorolva továbbhaladt, a hozzá kapcsolt hat vagon viszont kisiklott, körülbelül 110 km/h sebességgel mentek egymásba. A vonat a vasútállomást és a mellette levő szolgálati lakásokat letarolta.
Tovább olvasomMegtették a feljelentést, de továbbra is megy a szoftpornó a jászapáti plébánia Facebook-oldalán
Egészen világi tartalmak jelentek meg november 26-ától a Jászapáti Római Katolikus Plébánia közösségi oldalán. Bikinis nőkről készített felvételeket posztolnak megállás nélkül, csak a mai napon, december 2-án délutánig három ilyen videót is közzétettek. Megkerestük a plébániát, akik elmondták, a feljelentést megtették, és inkább a karácsonnyal foglalkoznának már.
Tovább olvasomNövelni kell a bevételt, adóztatnak Szolnokon: mit is jelent ez pontosan?
Dr. Sámson László kivételével kormánypárti-ellenzéki koalíció alakult ki Szolnok képviselő-testületének novemberi ülésén, legalábbis ami az építményadó kiszélesítésére és a telekadó bevezetésére vonatkozó előterjesztést illeti. Sokakat felháborított a döntés, amelyet Györfi Mihály polgármester és a Fidesz-frakció is elkerülhetetlennek vélt, hiszen a közgyűlés októberben a saját tiszteletdíjuk emeléséről döntött.
Tovább olvasomTotális hulladékgyűjtési káosz Szolnokon
Elégedetlenségének adott hangot a szelektív hulladékgyűjtés működésével kapcsolatosan a Szol24-nek megküldött levelében a Bajcsy-Zsilinszky úton élő egyik olvasónk. Az eddig papírt, ruhát, üveget, műanyag dolgokat külön-külön gyűjtő háztartások a továbbiakban jó eséllyel nem fognak ilyen felelősen eljárni, ha azt tapasztalják, hogy a hulladékgyűjtő szigetek lassanként felszámolásra kerülnek a városban.
Tovább olvasom