A szolnoki vasútról, hanyag nyomdászokról és az olimpiáról szólt a megyei újság 55 évvel ezelőtt

Mit olvastak, miről értesülhettek a nyomtatott sajtó által a megyében élő emberek több évtizeddel ezelőtt? Erre voltunk kíváncsiak, amikor digitálisan „felnyitottuk” a Szolnok Megyei Néplap 1968. október 17-én, azaz pontosan 55 éve megjelent számát.

Tovább olvasom

Mosolyog, boldog, és még tanár is – elképesztően népszerű az interneten a szolnoki születésű Marik Laura

Ritka, amikor a címben említett jelzők egy emberben testesülnek meg Magyarországon, de a Szolnokon született Marik Laura, akinek fiatal kora ellenére jelentős tapasztalata van hazánkban és külföldön is, ezeket mind elmondhatja magáról. Igazán a köztudatba a Tik-Tok által került, van olyan videója, amelyet 8,5 millióan láttak.

Tovább olvasom

Kilenc éve mentette meg a tűztől a lakásában maradt nénit a szolnoki kisfiú

2014 októberében a szolnoki Mátyás király út egyik négyemeletes társasházában tűz ütött ki. Egy idős néni lakásában csaptak fel a lángok, olyannyira hirtelen történt minden, hogy a lakók pizsamában rohantak ki az épületből. A történet hőse a tizenéves ott élő fiatal, Tábori Dávid lett, aki meghallotta az ajtódörömbölést és rábeszélte az asszonyt, hogy meneküljön otthonából. Az RTL az eset után kilenc évvel felidézte akkori riportját.

Tovább olvasom

Fájdalmas szakítás: elhatárolódott a jászberényi Fidesz saját politikai csoportjától

A Jász Monitoring hosszú időn át a jászsági Fidesz hűséges közösségi felülete volt, rengeteg dezinformáló propagandaanyag forrása, sőt, nem állt tőlük távol civil ellenzékiek lejáratása sem. Úgy tűnik, a nagy együttműködés most félbeszakadt, sőt, a felek nem győznek elhatárolódni egymástól.

Tovább olvasom

Közösségi oldalán ontja magából a kimásolt, egymondatos propagandát a fideszes Kállai Mária

A Megafonra és egyéb propagandamédiumokra elszórt milliárdok egy jól felépített gépezet részei, de ne legyenek kétségeink, az országgyűlésben ülő honatyák és honanyák számára ugyanúgy ki van adva házi feladatként, hogy minél aktívabban posztoljanak a közösségi médiában. Kállai Mária ezt rendre meg is teszi, bár egyre gyakrabban szembejön vele a valóság. Mire használhatja egy országgyűlési képviselő a Facebook-oldalát? Talán arra, hogy tájékoztassa a lakosságot, beszámoljon a rendezvényekről, értesítse az embereket a jövőbeni tervekről. Nos, ez Kállai Mária esetében csak hellyel-közzel valósul meg, ellenben egymondatos külpolitikai szakértések és propagandisztikus megmondások jellemzik oldalát,…

Tovább olvasom

Ma sem fognak aludni a szolnoki középsulisok: elkezdődött a 24 órás vetélkedő

Immár hagyományosnak mondható, hogy a 24 órás vetélkedőt megszervező önkormányzat és a Szolnok Városi Diákok Tanácsa hatalmas tömegeket tudnak megmozgatni, hogy a legkülönfélébb feladatokkal mérjék össze tudásukat a megyeszékhely középiskoláiban tanuló diákok.

Tovább olvasom

Megint tombol a kultúra Szolnokon – ezúttal a Tiszába hajítottak egy elektromos rollert

A figyelmetlen szemeknek fel se tűnhet, mert a zöldes szín egybeolvad a környezetével, de kis odafigyeléssel látható a Szolnokon hallottam nevű Facebook-csoportba feltöltött kép alapján, hogy a part és a kövek mellett valami más is kirajzolódik: egy elektromos roller a Tiszában végezte. Biztos, hogy így kell megőrizni közös értékeinket?

Tovább olvasom