A szolnoki vasútról, hanyag nyomdászokról és az olimpiáról szólt a megyei újság 55 évvel ezelőtt

Mit olvastak, miről értesülhettek a nyomtatott sajtó által a megyében élő emberek több évtizeddel ezelőtt? Erre voltunk kíváncsiak, amikor digitálisan „felnyitottuk” a Szolnok Megyei Néplap 1968. október 17-én, azaz pontosan 55 éve megjelent számát.

Tovább olvasom

Hetven jelentkező közül vették fel a luxus légitársasághoz a csinos lányt, akit a híres szolnoki újságíró fia is tanított

Berey Robertát Debrecenből Budapesten keresztül New Yorkig vitte a kalandvágya, de akkor még nem is sejtette, hogy ez csak a kezdet lesz. Amikor megpróbálta, hetven jelentkező közül egyedül őt vették fel az Emirateshez, a világ egyik legexkluzívabb légitársaságához. A fiatal lánynak Debrecenben a híres szolnoki újságíró, D. Szabó Miklós fia, ifjabb D. Szabó Miklós volt az osztályfőnöke. Berey Roberta a debreceni Brassai Sámuel Gimnáziumban járt, ahol – elmondása szerint – nagyszerű osztályba került. Mint mondta, nagyon jó osztályfőnöke volt, sokat tanult tőle. Nos, ez az osztályfőnök nem volt más, mint…

Tovább olvasom