Ötven éve: az év első újszülöttjéről és gyilkosságokról is beszámolt a Néplap 1974-es első számában

Megosztás

Szokás szerint az év első újszülöttjéről is beszámolt 50 éve a Néplap 1974-es első számában. A megyei napilap sajnos kénytelen volt gyilkosságokról is híreket közölni.  

A Néplap 1974-es első száma arról számolt be egyebek mellett, hogy későn érkezett a gólya Szolnokra. A megyei kórház szülészeti osztályán csak 3 óra 55 perckor jött világra az első újszülött. Neve Szendrei Tamás, súlya 3700 gramm. Édesanyja Szendrei Endréné, fodrász. Mindketten egészségesek.

Az év utolsó napjai sajnos nem teltek el gyilkosságokkal sem 1973-ban. Ezekről is a 74-es első számban számoltak be.

A Néplap arról írt, hogy még december 29-én a lakásán holtan találták Kolláth Balázs 83 éves nyugdíjast, Karcag. Kertváros, IV. út 57. szám alatti lakost. A rendőrség vizsgálata szerint bűncselekmény történt. Azóta tisztázódtak a haláleset körülményei, és minden jel arra mutat, hogy rablógyilkosság történt.

Az egyedül élő idős embert fia, a 47 éves Kolláth Mihály foglalkozás nélküli, családjától különváltan élő alkalmi munkás, Tiszaigar, Széchenyi út 30. szám alatti lakos, december 24-én lakásán felkereste. A többszörösen büntetett férfi korábban apját Is sokszor meglopta, s ezért az idős ember mindig feljelentette. Kolláth Mihály legutóbb 3 év és 6 hónapot ült bűncselekményért.

A férfi az ünnepeket édesapjánál töltötte, a bűncselekményt december 28-án reggel követte el. Ágyban fekvő édesapját egy vasrúddal olyan erővel ütötte fejbe, hogy az idős ember meghalt. Ezután a lakásban levő pénzt -— az eddigi megállapítás szerint ezer forintnál valamivel többet — magához vette, és ismeretlen helyre távozott. Az elrabolt pénzt italra költötte. Több éjszakát és nappalt a szabadban töltött Miután a pénze elfogyott, rádöbbent cselekménye súlyosságára. és január elsején délelőtt 11 órakor jelentkezett Hajdúhadházon, a rendőrőrsön.Kolláth Mihályt előzetes letartóztatásba helyezték, a rendőrség a nyomozást folytatja.

Egy másik gyilkosság is történt 1973 utolsó napjaiban, amiről szintén 1974 első lapszámában írtak.

Miután szülei elutaztak, házibulit szervezett Kunszentmárton, Marx Károly út 28. szám alatti lakásában december 30-án Kovács Tibor, a BVM kunszentmártoni gyáregységének 19 éves betanított hegesztője. Meghívta a ‘házibulira két barátját és a barátnőjét is.
Nagy mennyiségű szeszt fogyasztottak. amikor délután 16 és 17 óra között féltékenységi jelenet játszódott le. Szóváltás közben Kovács Tibor a lakásán disznóölő késsel mellbe szúrta 26 éves munkatársát, Lévai János Mesterszállás, Honvéd út 21. szám alatti lakost. Lévai Jánost a mentők a szentesi kórházba szállították, de útközben a mentőkocsiban meghalt.
Kovács Tibort előzetes letartóztatásba helyezték, a rendőrség megindította a nyomozást. 

Az év első napja sem telt el haláleset nélkül.

Mint írták, tragikus szerencsétlenség történt január elsején délután háromnegyed háromkor a szolnoki vasútállomáson.
Pozderka Jánosné 76 éves kecskeméti lakos figyelmetlenül egy álló tehervonat alatt bújt át. Közben a tehervonat elindult, az idős asszonyt maga alá rántotta, és a lábát levágta. Pozderka Jánosné a mentőkocsiban meghalt. 

Forrás: Néplap 1974. január 3.

Kapcsolódó cikkek