Berey Robertát Debrecenből Budapesten keresztül New Yorkig vitte a kalandvágya, de akkor még nem is sejtette, hogy ez csak a kezdet lesz. Amikor megpróbálta, hetven jelentkező közül egyedül őt vették fel az Emirateshez, a világ egyik legexkluzívabb légitársaságához. A fiatal lánynak Debrecenben a híres szolnoki újságíró, D. Szabó Miklós fia, ifjabb D. Szabó Miklós volt az osztályfőnöke.
Berey Roberta a debreceni Brassai Sámuel Gimnáziumban járt, ahol – elmondása szerint – nagyszerű osztályba került. Mint mondta, nagyon jó osztályfőnöke volt, sokat tanult tőle.
Nos, ez az osztályfőnök nem volt más, mint D. Szabó Miklós, a híres-neves kunhegyesi származású, a Szolnok megyei Néplapnál évtizedeken át dolgozó D. Szabó Miklós idősebb fia. Az idősebb D. Szabó az olvasók kedvence volt, írásai a hétköznapi, dolgozó emberekről szóltak, aktuális jegyzeteit pedig nagyon sokan könnyezték meg vagy csettintettek rá elégedetten, hogy ez igen, ez mind így igaz! (Említsük meg díjait is, csak úgy mellékesen: kétszeres Jász-Nagykun-Szolnok megyei, egyszeres Szolnok városi díj, Bálint György-díj, kunhegyesi Pro Kultúra-díj és Területi Prima-díj.)
Nos, a kiváló emberismerő tollforgató idősebb fia, Miklós sem esett messze az almafától, hiszen eredetileg tanárember édesapja nyomdokaiba lépve szintén pedagógusként Debrecenbe került, itt pallérozta a fiatal korosztályt.
Egyik tanítványa volt az a Berey Roberta, akivel interjút készített a dehir.hu.
Ebben említi meg, ha nem is név szerint a fiatal lány ifjabb D. Szabó Miklóst, hogy nagyon jó osztályfőnöke volt és sokat tanult tőle.
Erre reagált az egykori “ofő” közösségi oldalán, miszerint:
“Köszönöm a kedves sorokat! Őszintén büszke vagyok Rád! A volt ofő”
Roberta egy könnyes emoji kíséretében köszönte meg a bejegyzést.
Robertáról tudni kell, hogy nagyon csinos és okos, ambíciózus fiatal hölgy, Debrecenből Budapesten át New Yorkig sodorta az élet. A világvárosban aztán jelentkezett az Emirates légitársasághoz, ahol szigorú rosta után 70 jelentkezőből egyedül őt vették fel, így most légiutaskísérőként dolgozik.
Forrás: dehir.hu