Megrendítő fotókon a csütörtöki halálos kimenetelű martfűi vonatbaleset

Ahogy már írtunk róla tegnap, Szolnokon és környékén komplett balesethullám söpört végig, a legsúlyosabb ezek közül egy vasúti átjáróban történt Martfű közelében, ahol egy személyautó hajtott a megyeszékhelyről Szentesre igyekvő vonat elé. Mint később kiderült, az autó sofőrje elhunyt. Megrendítő helyszíni fotókon láthatják a halálos baleset körülményeit.

Tovább olvasom

Egy idős férfi halt meg lakástűzben Tiszaroffon

December 21-én, azaz ma életét vesztette egy idős férfi Tiszaroffon, miután a családi ház konyhájában levő heverő meggyulladt. A tűzben megolvadtak a konyhabútorok, a televízió és a mikrohullámú sütő, a férfi füstmérgezés áldozata lett. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint nem ez volt az egyetlen szomorú eset csütörtökön, a Zala megyei Keszthelyen szintén egy idős ember halt meg.

Tovább olvasom

A szívtelenség csúcsa – nyolc kiskutyát hagyott sorsára valaki az abonyi úton

A Szolnokon hallottam nevű csoportban jelent meg néhány órával ezelőtt ma, azaz december 15-én egy bejegyzés, miszerint Szolnok és Tószeg között valaki, vagy valakik kiraktak az út szélére nyolc ártatlan kiskutyát és az anyjukat. A poszt írója szerint jelezték az állatotthonnak az esetet, de ők teljesen tele vannak. Egy biztos, bárki is tette, borzasztó szívtelenségről tett tanúbizonyságot.

Tovább olvasom

Ausztriában koncertezik januárban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az év első hónapjában, januárban a tavalyi évhez hasonlóan a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ismét Ausztriában lép fel, ahol koncerteket adnak Bécsben és Salzburgban is. Emellett a művészek a hazai közönségük számára szintén színvonalas zenei élményeket szeretnének kínálni a következő időszakban.

Tovább olvasom