Így mosakszik egy dagi hód a jászberényi Zagyva-parton

Egy helyi lakos találkozott azzal a termetes hóddal, aki a Zagyva-parton üldögélt és békésen mosakodott hétfő délután Jászberényben. A közösségi oldalra feltöltött videót több százan megnézték és sok olyan hozzászóló volt, aki már tavaly is látni vélte a rágcsálót. Sokak szerint ez a példány ott él a környéken és tavaly nyáron három kölyke is volt. Egy másik helyi férfi ugyan még nem látta a bundás állatkát, de a nyomaira felfigyelt a környéken; faragott fatörzsek formájában. Néhányan azt képzelték vicces lesz megjegyezni, hogy szívesen haza vinnék az állat bundáját, vagy főznének…

Tovább olvasom

Tiszaalpáron megették a kilőtt hódokat

Az elmúlt időszakban hatalmas károkat okoztak a hódok a Szikrai Holt-Tiszán, az Alpári Holtág területén, valamint a lakiteleki Tőzegbányánál is, írta a Baon. A vízi állatok megrágják a tíz, húsz évvel ezelőtt telepített, part menti fákat, de a fiatalabb fákat sem kímélik; ezeket egyszerűen kidöntik. A keletkezett károk miatt, a tiszaalpári önkormányzat kérelmet nyújtott be a hódok gyérítésére, még az elmúlt év végén. Az engedélyezésre irányuló eljárásban – mivel a hód védett állatt – a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint a működési területén lévő országos jelentőségű védett természeti területek, Natura 2000 területek és…

Tovább olvasom