Hajléktalan aludt egy szolnoki buszmegállóban

Szomorú poszt jelent meg egy szolnoki csoportban a Facebookon, a képen egy hajléktalan látható, aki – jobb híján – egy buszmegállóban találta meg ideiglenes otthonát, ott aludt. A hideg idő beköszöntével egyre nehezebb helyzetben vannak az utcára jutott emberek, de a helyzet senkinek nem jó. Mit lehet ilyenkor tenni?

Tovább olvasom

Pánikkeltés vagy jogos kritika? – mi történik az épülő Aldi helyén levő fákkal?

Több, mint egy hónapja már, hogy egy szolnoki Facebook csoportban képekkel mellékelve írtak arról, hogy az épülő Aldi helyén, a Móra Ferenc út és az Ispán körút között elkezdték a fák kivágását. A poszt nagy felháborodást váltott ki, de a városvezetés azon nyomban reagált a hírekre, miszerint tizenegy fát valóban ki kell vágni, de harminc másikat ültetnek a helyére. November 16-án, azaz ma délután el is ültették azokat.

Tovább olvasom

Új út épült Jászárokszállás külterületén

Több, mint 250 millió forintból valósult meg Torba dűlő útfejlesztése a korábbi földút helyett Jászárokszálláson a Colas Út Zrt. kivitelezésében. Ez egy másfél kilométeres szakaszt jelent, ahol kétsávos, szilárd útburkolatú út épült, ami összekapcsolja a Gyöngyös-Jászberény és a Pusztamonostor-Jászárokszállás összekötő utat.

Tovább olvasom

Tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Egy sajtótájékoztató keretei között jelentették be, hogy a már szokásosnak mondható újévköszöntő hangversenyt immár tizedik alkalommal fogja megrendezni a Szolnoki Szimfonikus Zenekar jövő év január 20-án a városi sportcsarnokban. A megaprodukcióban a Szoldance TSE mellett számos más nemzetközi hírű versenytáncos és akrobata közreműködik.

Tovább olvasom

Jászsági állásbörzét tartottak, továbbra is nagy a munkaerőhiány

A térségben jelentősnek nevezhető a munkaerőhiány, amelynek számarányában az utóbbi időszakban sem állt be radikális változás. A megyében elhelyezkedni kívánó, jelenleg munkanélküliek választási lehetőségeinek széles tárházát megmutatva tartotta meg szokásos jászsági állásbörzéjét Jászberényben a kormányhivatal.

Tovább olvasom

Kiállítást szerveznek az idén elhunyt Varga Erik „Riki” emlékére

Több, mint fél éve annak, hogy beszámoltunk a szomorú hírről: elhunyt a Szolnok megyében és a művészi világban méltán híres Varga Erik „Riki”, bár tudjuk, csak az hal meg, akit elfelejtenek. Az biztos, hogy a sokoldalú zenész és képzőművész Rikit nem feledik, olyannyira nem, hogy barátai most közösen állítanak neki emléket egy kiállítás keretében.

Tovább olvasom

Tucatnyi belvárosi üzlethelyiség áll üresen Szolnokon

Talán mindannyian észrevehettük a megyeszékhelyen járva-kelve, hogy a belvárosi üzlethelyiségek konganak az ürességtől. A legnépszerűbb, ingatlanokkal foglalkozó oldal, az ingatlan.com listája szerint több, mint harminc kiadó üzlethelyiség vár Szolnok belvárosában arra, hogy bérlőre találjon. Vajon mi lehet az oka annak, hogy sorra ürülnek ki a boltok, míg kereslet nincs arra, hogy azokat újra élővé és működőképessé tegyék?

Tovább olvasom

Bige László nem megy feltett kézzel a vágóhídra – mégsem zár be a Nitrogénművek

Mondhatnánk azt is, Hegedüs Zsuzsai magasságokba érkezett Bige László milliárdos, a pétfürdői Nitrogénművek tulajdonosa, aki fél nappal azután, hogy közölte a sajtóval, leállítják Magyarország legrégebb óta működő vegyipari vállalatában a gyártást, az RTL-nek nem sokkal később már úgy nyilatkozott, a termelést nem szüntetik meg véglegesen és nem mennek feltett kézzel a vágóhídra.

Tovább olvasom

Megújul Jászberény egyik legszebb szoborparkja

Jászberényben a Zagyva part, illetve a Lehel Filmszínház közelében található régi, ikonikus kőszobrok olyannyira a megszokott látványai közé tartoznak a városképnek, hogy a helyiek már ritkán emelik fel rájuk a tekintetüket. Ez hamarosan megváltozhat, ugyanis Budai Lóránt polgármester tájékoztatása szerint újra megszépül a szoborpark.

Tovább olvasom

Ismét adományokat gyűjtenek a karácsonyi időszakra Szolnokon

A karácsony ünnepe egyeseknek a nyugalmat, a családdal való nevetést és felhőtlen együttlétet jelenti, míg az anyagi nyomással, szegénységgel szembenézők számára inkább egy stresszel, szorongással járó kihívás. Csak egy kérdés van előttük: lesz-e mit az asztalra tenni szenteste napján? Ebben akar segíteni immár nyolcadik alkalommal a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat.

Tovább olvasom