Lukácsi Katalin szerint Gyurcsány és Márki-Zay nélkül garantált a siker

Megosztás

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a vártnál is szebb eredménnyel zárta a vasárnapi időközi önkormányzati választást a Közösen Jászberényért Egyesület és Budai Lóránt. A jobbikos polgármester közel 60 százalékos részvétel mellett (59,75%) kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz által támogatott Besenyi Orsolya. Továbbá mind a 10 egyéniben indult KJE-jelölt képviselő lett.

Jó néhány Szolnok megyei politikus gratulált Budai Lórántnak és csapatának, többek között Lukácsi Katalin is. Az ellenzéki összefogás korábbi egyházpolitikai felelőse, Márki-Zay Péter korábbi támogatója közösségi oldalán szűkszavúan értékelte a jászberényi győzelmet:

Önkritikusan írom, tanulság a jövőre nézve: Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter nélkül garantált a siker.

Lukácsi már tavaly tavasszal kiábrándult a hódmezővásárhelyi politikusból. Az áprilisi választásokat követően kiszivárgott belső levelezésben Márki-Zay Péterrel kapcsolatban akkor azt írta, hogy nem szeretne egy olyan politikai közösségben aktív szerepet vállalni, amelyet a politikus vezet. Nagyon úgy tűnik, hogy kitart a véleménye mellett.

Lukácsi Katalin tavaly májusban jelentette be, hogy átmenetileg visszavonul a politikától és civil munkát vállal.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Kapcsolódó cikkek