Brutálisan kikapott a Fidesz Jászberényben, az összes egyéni körzetet elbukták

Megosztás

A Közösen Jászberényért Egyesület által indított Budai Lóránt nagyon sok szavazattal győzte le legfőbb riválisát, a Fidesz által támogatott Besenyi Orsolya független jelöltet.

Budai Lóránt a szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága szerint 8267 szavazattal, 67,24 százalékkal az első helyen végzett, a második Besenyi Orsolya 3671 szavazattal, 29,86 százalékkal, harmadik Nagy Tímea 185 szavazattal (1,5%), negyedik László Péter 172 szavazattal (1,4%).

Ez azt jelenti, hogy a korábbinál erősebb felhatalmazással maradhat polgármester Budai Lóránt.

A szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága szerint mind a 10 egyéniben indult KJE-jelölt képviselő lett. Ők Lénárt Gábor, Kertész Ottó, Pető Béla, Balogh Béla, Bethlendy Béla, Bobák Zsolt, Bozsik Ferenc, Skultéti József, Kollár Anita és Verseginé Utasi Erzsébet.

Ez azt is jelenti, hogy óriási többségben van a 15 tagú testületben a KJE.

A Fidesz csak kompenzációs listáról jutott be, így ők csak négyen lesznek a 15 tagú testületben. A listán első Besenyi Orsolya, második Tamás Zoltán korábbi frakcióvezető. Így a korábbi 7-6-2-es arány jelentősen megváltozik, mégpedig 11-4-re. Budai Lóránt dolga könnyebb lesz ezután polgármesterként. Hogy Besenyi megtartja-e mandátumát, az erősen kérdés.

Időközben az is kiderült, hogy a Fidesz által támogatott független jelölt, Besenyi Orsolya polgármesterjelölti közösségi oldalát törölték.

Fotó: Budai Lóránt Facebook/Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek