Lemondott a DK-s választókerületi elnök, sőt…

Megosztás

Lemondott választókerülti elnöki tisztségéről Gedei József jászberényi DK-s politikus.

De mindez még nem volt elég, mást is tett.

Mint közösségi oldalán nem sokkal ezelőtt bejelentette,

“A Demokratikus Koalíció tagjaként folytatott közéleti tevékenységemet befejezem. 2023. január 15. napi hatállyal lemondtam a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Jászberény központú választókerületi elnökének tisztségéről és bejelentettem a DK-ből történő kilépésemet. Kívánok a DK valamennyi tagjának sok sikert az európai Magyarországért folytatott munkájában!”

Gedei ezt nagyjából akkor jelentette be, amikor véget ért a jászberényi időközi önkormányzati választás.

A procedúra az ő kezdeményezésére történt meg, hozzá csatlakozott támogatólag a Fidesz, amely aztán kihátrált a saját előterjesztése mögül.

Gedei volt alpolgármester is Budai Lóránt polgármester mellett, de tavaly lemondott tisztségéről, azóta lényegében ellenzéki társai ellen fordult.

Kapcsolódó cikkek