Az ATV megkereste, de Szalay Ferenc inkább nem nyilatkozott a választások kapcsán

Megosztás

Az úgynevezett vidéki csatatér-körzetekbe látogatott el a júniusi önkormányzati választások miatt az ATV Heti Napló című műsora. Olyan városok aktuális politikai helyzetéről készítettek rövid összefoglalókat, ahol meglehetősen nehéz megmondani, ki számít éppen befutónak. Természetesen a megyeszékhely Szolnok is terítékre került, bár Szalay Ferenc polgármester nem élt a megszólalási lehetőséggel.

L. Dézsi Zoltán úgy fogalmaz a riportban, nincs könnyű helyzetben az, aki Szolnok választási esélyeit latolgatja.

Szalay Ferencet először 1998-ban választották meg, ám négy év múlva kikapott Botka Lajosnétól, Botka László szegedi polgármester édesanyjától. Szalayt 2006-ban újra jelölte a Fidesz, azóta viszont megszakítás nélkül ő a város első embere. Annak ellenére is, hogy több alkalommal született már rendkívül szoros eredmény.

Önkormányzati választás 2024: nem csak Budapesten, vidéken is ádáz küzdelem zajlik!

A Fidesz vagy az ellenzék erősödik az önkormányzati választáson? Ellátogattunk néhány csatatér körzetbe, bár az se lehetetlen, hogy most szinte mindegyik választási körzet csatatér lesz! Megmutatjuk a helyeket, ahol a legnagyobb küzdelem várható. A Fidesz vagy az ellenzék viszi Miskolcot, Győrt, Egert, vagy Szolnokot? L. Dézsi Zoltán riportja.

Ahogy a Szol24-en több alkalommal megírtuk, 2019-ben 300 szavazat különbséggel tartotta meg a posztját, ő 47,85%-ot, az összellenzéki ellenfele Radócz Zoltán pedig 46,77%-ot kapott. Az egyéni választókerületekben a Szolnoki Többség valóban többségbe került, de ez szépen lassan szertefoszlott.

Az ATV interjút kért Szalay Ferenctől és a kérdéseket is elküldték neki, de csak az önkormányzat marketingigazgatójától, Öhlbaum Emesétől kaptak egy levelet, ami így szólt: „Tisztelt Dézsi Zoltán Úr! Polgármester Úr nem kíván nyilatkozni a témában. Kérem tájékoztatásom elfogadását!”

Szalay helyett Györfi Mihály, a Tegyünk Szolnokért jelöltje közlékenyebb volt, szerinte Szolnok a félmegoldások városa és nagyon gyenge a városvezetés lobbiereje, sőt, szerinte technikai értelemben csődbe ment a város.

Kép: Szalay Ferenc Fb

Kapcsolódó cikkek