Négy évtizedes szolgálat után búcsúzik a szolnoki honvédségtől Molnár István törzszászlós

Megosztás

A tapasztalt, több, mint negyven évnyi hajózószolgálatot maga mögött tudó Molnár István törzszászlóst, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár katonáját ünnepélyes keretek között búcsúztatták el utolsó repülése alkalmából.

A boszniai-hercegovinai EUFOR misszióban végzett munka jelentette az utolsó bevetést Molnár István törzszászlósnak, hiszen az Mi-17-es hajózó hamarosan nyugdíjba vonul otthon, Szolnokon.

A honvedelem.hu rövid tájékoztatása szerint Molnár „Moles” Istvánt az utolsó missziós repülése után az EUFOR Helikopter Alegység állománya fogadta és köszöntötte, ebben pedig volt vízsugár, emléklap és sok baráti búcsúölelés egyaránt.

Ahogy április elején megírtuk, Szolnokon állomásozó katonák is részt vesznek a boszniai békefenntartásban. 2023 tavaszán adminisztratív héttel kezdték meg felkészülését a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban, emellett itt zajlott a békeműveleti lövészet és a tálcatüzelési gyakorlat is.

A művelet három fő célt követ: támogatja az EU, Bosznia-Hercegovinára vonatkozó átfogó stratégiáját, támogatja a helyi kormányzati szerveket a biztonságos környezet fenntartásában, valamint segíti a Bosznia-Hercegovinai haderő kiképzését közös kiképzések és gyakorlatok végrehajtásával.

Kép: honvedelem.hu

Kapcsolódó cikkek