Európai Bizottság: “Tudomásul vettük a konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is”

Megosztás

Többszörösen is odaszúrt a népszavazás mellett az emberekkel való “konzultálásból” is többedszerre viccet csináló Fidesznek az EB.

Igen, látják, hogy lett egy hivatalos eredménye a rendkívül alacsony részvétel mellett lezajlott “Nemzeti Konzultációnak”, de egyébként is mindegy, hiszen a tagállamok, köztük Magyarország is, egyhangúlag döntöttek a szankciók támogatásáról. Igen, a Fidesz is mindig mellette szavazott, kivétel nélkül.

Reagált az Európai Bizottság a szankciókról szóló nemzeti konzultáció eredményeire, amiben a résztvevők 97 százaléka a szankciók ellen foglalt állást – írja a Hvg.hu.

„Tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is”

– mondta sajtótájékoztatóján a Bizottság szóvivője, Peter Stano. A szóvivő elmondta, hogy az intézkedésekről a tagállamok egyhangúlag döntöttek. Arról is együtt döntenek majd, hogy az eddig elfogadott kilenc szankciós csomagon túl lesz-e további intézkedés.

Kapcsolódó cikkek