Társadalmi egyeztetéstől a teljes felháborodásig: mi a véleménye az új szolnoki menetrendről? – Szavazzon!

Megosztás

Tavaly április és május között bocsátották társadalmi egyeztetésre a javaslatcsomagot, amely az ígéretek szerint megőrzi – vagy megőrizte volna – a szolnoki buszhálózat magas szolgáltatási színvonalát, ütemesebb, egyenletesebb, az utazási szokásokhoz jobban igazodó menetrendet kínál, valamint több közvetlen kapcsolatot hoz létre. Tudjuk azonban, hogy papíron minden jobban néz ki, mint a valóságban: cikkünk a helyi közlekedési felfordulást foglalja össze.

A beérkezett ötletek alapján összeállított, 2023. november 1-jén bevezetett új buszmenetrend legjelentősebb változása, hogy a korábbi 24, 24A vonal járatai egyéb vonalakkal összekötve új, városszerte átszállásmentes kapcsolatokat adó vonalakat képeznek.

Még a menetrend életbe lépése előtt a Szol24 egy szakértőt is megkérdezett: szerinte a régi hálózatnál kellett volna maradni, ami jól megszokott és bevált, inkább a vasúti összehangolást szükséges előtérbe helyezni. Emellett úgy vélte, kilométercsökkenést akkor is el lehetett volna érni, hogy nem vesznek el a gerincvonalakról kapacitást.

Ezzel párhuzamosan a helyi Facebook-csoportok tele voltak kritikus bejegyzésekkel és hozzászólásokkal. „Miért bünteti a Volán vagy a város a Tallin városrészt: nem jár majd közvetlen busz a vasúthoz! Cipeljék a gyereket, a csomagot a Jubileum tértől! Régen a 18 -as busz, most még a 2y járat is bevitte az utasokat! November 1-től miért nem?” – írta felháborodottan egy lakos.

A Volán azt válaszolta a panaszokra, hogy minden jelentős változás érinthet érzékeny pontokat, ezért ha bármilyen konkrét észrevétellel rendelkezik valaki, írjon az ügyfélszolgálatnak. Ettől függetlenül a kormánypárti városvezetést ez nem tántorította el, hogy óriási eredménynek könyveljék el az új buszhálózatot.

A buszbérletek vásárlása szintén akadályba ütközött, rengetegen ott tudták meg, hogy személyigazolvány felmutatása szükséges, valamint hatalmas volt a sorban állás – és ezzel együtt a káosz – november első napjaiban.

Tíz napnak kellett eltelnie az új rendszer működése lépése után, hogy a sikerkommunikáció megforduljon és Szalay Ferenc polgármester azonnali egyeztetést kezdeményezzen a Volánbusz Zrt. illetékeseivel a lakossági jelzések alapján.

Idén január végén már arról szóltak a hírek, hogy hamarosan elkészülhet az új menetrend, ami Fejér Andor alpolgármester szerint teljes mértékben szakmai alapon történt. Nehéz szülés volt, de február 21-én már mi is beszámolhattunk róla, hogy végeztek a módosításokkal. Többek között változtattak a 2Y vonalán, az Unisil Hungary Kft. munkarendjéhez igazodva reggel és délután is a céljáratok ezen a vonalon közlekednek, valamint a déli ipartelep jobb kiszolgálása érdekében néhány reggeli és délutáni járat meghosszabbított útvonalon, a Stadlert érintve közlekedik.

A legutolsó ezzel kapcsolatos információ néhány nappal ezelőtt látott napvilágot: kitalálják, mi volt az? „A Volán hamarosan ismét megváltoztatja a szolnoki menetrendjét” – írtuk március 18-án. A végeláthatatlannak tűnő változtatgatások az 1, 1A, 1Y, 2, 2Y, 6, 6Y, 7, 8, 34B, 10, 10A, 11, 20, 20A, 24, 24A, 23E, 34, 34E járatokat érintették, a legfrissebb infók ide kattintva elérhetőek.

Egyelőre itt tartunk, de ki tudja, hogy hol van a vége? Mindenesetre az úgynevezett társadalmi egyeztetések, hangos kritikák, újratervezések után egy egész város bízik abban, hogy egy darabig nem érkeznek „breaking news” hírek a Volánbusz háza-tájáról.

Kapcsolódó cikkek