Új Volánbusz-hálózat és menetrend lép életbe Szolnokon november 1-jétől – máris több gond van vele

Megosztás

November 1-jétől – társadalmi egyeztetés után – új autóbusz-hálózat és menetrend lép életbe Szolnok helyi közösségi közlekedésében, mely megőrzi az autóbusz-hálózat magas szolgáltatási színvonalát, ütemesebb, egyenletesebb, az utazási szokásokhoz jobban igazodó menetrendet kínál, valamint több közvetlen kapcsolatot hoz létre, a hivatásforgalomhoz kapcsolódó eljutási lehetőségek megőrzése mellett. A menetrenddel kapcsolatban máris több gondot fogalmazott meg lapunknak egy szakértő.

Mint már megírtuk, Szolnokon az elmúlt években nem történt számottevő változás a helyi buszközlekedés rendszerében, miközben az utazási szokások és igények módosultak. Az idén elkészült optimalizálási javaslatot a szolgáltatást megrendelő önkormányzat 2023. április 21. és május 26. között társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A Volánbusz a lakosságtól és a nagyfoglalkoztatóktól beérkezett

mintegy 100 észrevételt figyelembe véve alakította ki az új autóbusz-menetrendet.

Menetrendi módosítások

A legjelentősebb változás, hogy a korábbi 24 és 24A jelzésű vonal járatai egyéb vonalakkal összekötve városszerte új, átszállásmentes kapcsolatokat biztosító vonalakat alkotnak. Közvetlen összeköttetés nyílik a Széchenyi városrészből és a belvárosból a Vasútállomás, Áruházak, Kórház, Szandaszőlős, Pletykafalu, Volánbusz, Kőrösi út megállóhelyek és az Ipari Park felé.

Az 1-es és 2-es vonalcsoport menetrendje ütemesebb és közösen egyenletesebb. A 11-es és a korábbi 20-as járatok összekötéseként új, 5-ös jelzésű vonal jön létre a Tallinn városrész–Alcsi–Rákóczi út–Cukorgyári lakótelep útvonalon. A 10–12-es vonalcsoport Tallinn városrészig meghosszabbítva közlekedik, egyes járatok pedig Alcsi városrészt is bejárják.

A 7–8-as vonalcsoport minden járata körjárati rendszerben közlekedik a Vasútállomás és a Tóth Árpád út között. A Véső úti strand rendszeres kiszolgálást kap: az edzések időpontjaiban a 44-es autóbusz közlekedik. A 11-es vonal járatai változatlanok.

Díjszabásváltozás

Az új menetrend mellett változik a viteldíjrendszer is. A menetjegy ára elővételben 340 forintra, autóbuszon váltva 440 forintra módosul. Napijegy helyett 24 órás jeggyel lehet utazni, melynek ára 1350 forint. A jegy a rajta feltüntetett, az utas által kiválasztott időponttól számítva 24 órán át érvényes korlátlan számú utazásra a város összes vonalán, a naptári heti bérlet pedig ezentúl az utas által kívánt naptári naptól 7 napon át érvényes változatban kapható.

Új, 15 és 30 napos bérletek válthatók, melyek a megjelölt kezdőnapon 0 órától számított 15. napon 24 óráig, illetve a következő hónap ugyanazon napját megelőző napon 24 óráig érvényesek.

Az egyvonalas és vonalcsoportos bérletek, valamint a felárral vásárolható kombinált bérletek megszűnnek. Helyettük összvonalas, időintervallumos és havi bérletek kaphatók. Megszűnik az intézményi felmutatóra szóló bérlet is, helyébe a felmutatóra szóló összvonalas havi bérlet lép, amely nincs személyhez kötve, és korlátlan utazásra jogosít. Használata tehát egyszerűsödik, mert az intézményi kötöttség megszűnik.

A szolnoki helyi jegyekkel és bérletekkel egyes helyközi regionális autóbuszok is igénybe vehetők a városon belüli utazásokra.

A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni. A november elsejétől érvényes menetrend itt érhető el: www.volanbusz.hu/szolnok, míg a megvásárolható jegy- és bérletfajtákat, viteldíjakat a díjszabási oldalon lehet megtekinteni. Utazástervezéshez a www.menetrendek.hu és a Google-térkép is igénybe vehető – közölte a Volánbusz.

Az új menetrenddel kapcsolatban egy külső szakértő adott lapunknak elemzést. A neve elhallgatását kérő szakember elmondta, hogy nem eszik olyan forrón a kását, vagyis több ponton is bírálható az új menetrend, ami állítólag közmegegyezéssel készült.

Az észrevételek:

Az 1-es vonalcsoportot napközben érezhetően ritkítják óránként háromról két járatra, ahogyan a 2-es járatot is.

A 3-as buszokat elvileg összehangolják a 35-össel, viszont így napközben ugyancsak ritkítást szenved el a járat.

A 11-es vonalat kettészedik, a Meder úti mostani 20-as járatból készül egy 5-ös, viszont a belvárosi Hunyadi úton lakók utolsó járata 17:00 után elmegy. Utána a kiszolgálás nem megoldott.

A 6, 6Y-os járatoknál sokan a 6-os Holt-Tisza-parti betéréseire panaszkodnak, amelyet a Volán teljesen felfordít.

A szandaszőlősi járatokat drasztikusan ritkítják. Ez napközben és csúcsidőszakban is észrevehető lesz.

A lakosok nem ezt kérték!

A következő, a legtöbbeket érintő probléma a Széchenyi városrész kiszolgálása. A korábbi 24, 24A járatokat felbontják, menetidejük így bizonytalanná válik mivel hosszúak lesznek a járatok, de egyes járatok nem térnek be a vasútállomásra, csak a Jubileum téren állnak meg ahonnan a rágyaloglás magas.

A hosszú járatoknál a járművek kapacitása is gondot okozhat, hiszen nem azonos méretű busz kell az Auchanhoz és a Széchenyire például.

A Véső úti strand kiszolgálása rendszeresen napközben továbbra sem megoldott, de az Abonyi úti Tesco-hoz is csak a városból induló 11-esek térnek be, vissza nem.

A vonalszámozások sokszor logikátlanok és a szolgáltató indoklása nem reális, hogy “egy új hálózat ezt indokolja”.

A jelenlegi hálózatnál kellett volna maradni, ami jól megszokott és bevált, realizálva a követéseket, összehangolni a vasúttal, ami, lássuk be, az új menetrendnél sem fog maradéktalanul megvalósulni, de az éjszakai járatok közlekedése sem, ami elvárható lenne egy megyei jogú városban.

A szakértő szerint a kilométercsökkenést el lehetett volna úgy is érni, hogy nem veszünk el a gerincvonalakról kapacitást.

Hozzátette, “sorolhatnánk még hosszan a problémákat, de biztosan ezt kérték a városlakók? Nem nagyon valószínű.”

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a lapunkhoz eljutott információk szerint az új menetrendnek nincsen nyomtatott változata, így az idősek kétségbe vannak esve, mert ők a számítógépes közléseket nemigen vagy nehezen böngészik.

Kapcsolódó cikkek