Az M4-es szolnoki pihenőjénél kapták el az ügyeskedő kamionost

Az M4-es autóút szolnoki pihenőhelyén végzett rutinellenőrzés során egy járművezetőnél szabálytalanságot észleltek, aki megváltoztatta a tachográf eszköz adatait. A magyar kamionos mintegy 170 kilométert tervezett úgy megtenni, hogy közben a tachográfja folyamatos pihenőidőt rögzített.

Tovább olvasom

Tehetséggondozó program érkezik Szolnokra

Újra megnyílt a lehetőség jelentkezni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által indított „Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért” ösztöndíjprogramba, amely idén már a diákok mellett a pedagógusokat is bevonja. Ennek keretében ősszel rendhagyó osztályfőnöki órákat tartanak több nagyváros középiskoláiban, köztük Szolnokon.

Tovább olvasom

Elnök és vezérigazgatóváltás történt a Béres Gyógyszergyárnál

2024 szeptemberében új vezérigazgató érkezett Magyarország piacvezető családi tulajdonú gyógyszeripari vállalatának élére: a Béres Gyógyszergyár vezérigazgatói posztján a nyugdíjba vonuló Major Ferencet Sipos Balázs váltja. Mindeközben az elnöki poszton is váltás történik: Dr. Béres József, aki közel 25 évig volt a vállalat elnöke, átadja pozícióját fiának, Béres Marcellnek.

Tovább olvasom

Test és lélek ünnepe Szolnokon: választhatunk egészség és kultúra között

Szeptember 21-én egy érdekes dilemma elé állítják a szolnokiakat: vajon a test vagy a lélek ápolására szánják a napjukat? Ugyanis a Családi Egészségnap és a Kulturális Örökség Napja egy időben, de eltérő helyszíneken kerül megrendezésre. Az egyik esemény az egészségmegőrzést helyezi középpontba, míg a másik a kulturális értékek felfedezésére hívja az érdeklődőket.

Tovább olvasom

A honvédelem tantárgy bevezetéséről beszéltek a szolnoki Aktív Rádióban

Balogh János Pál hadnagy, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred honvédelmi nevelési referense a honvédelem tantárgy kísérleti jellegű bevezetéséről beszélt a szolnoki Aktív Rádióban: mint kiderült, pilot jelleggel 2023-ban hat iskolában indult el a tantárgy oktatása, ráadásul több, mint száz iskola jelentkezett újonnan. A gimnáziumokban a 11. évfolyamos, a a szakképzési intézményekben pedig a 9. évfolyamos diákok tanulhatják meg a hon védelmének rejtelmeit.

Tovább olvasom

Szalay Ferenc szerint felemelő volt hallgatni a kegyelmi ügyben érintett Balog Zoltánt

Június után ismét Jász-Nagykun-Szolnok megyében bukkant fel a kegyelmi ügyben K. Endrének kegyelemért lobbizó, református püspök Balog Zoltán. Míg a nyár folyamán Jászberényben szólalt fel a helyi gyülekezet előtt, most Szolnokon egy hálaadó istentiszteletén beszélt: Szalay Ferenc polgármester szerint felemelő volt hallgatni.

Tovább olvasom

Ismét véget ért egy álom Szolnokon: bezárt a népszerű étterem

Szolnok egyik kedvelt helye volt a Medvetáncoltató, ám a jelenlegi magyar valósággal szemben tartósan nem tudtak harcolni. A gazdasági és társadalmi nehézségek eleve rossz alapot teremtettek, de az adók és különféle járulékok sorozatos terhe végül megroppantotta őket.

Tovább olvasom