Megoldások helyett egyelőre Facebookon csatároznak a szolnoki döntéshozók

Az elmúlt napokban a végletekig fokozódott a feszültség Szolnokon és környékén. A helyi közélet meghatározó szereplői rendre egymást hibáztatják, miközben a térségben élők megfelelő tájékoztatást és megoldást szeretnének a tervezett elektrolitgyár ügyében. Most úgy tűnik, hogy a megyeszékhelyen működő Fidesz-frakció elunta a várakozást, és a tettek mezejére lépett. Illetve az is előfordulhat, hogy az eddigi eseményekhez hasonlóan ez is csak egy marketingfogás, amely a kialakult sárdobálás folytatása.

Tovább olvasom

Nem meglepő, hogy a kormánybiztos hazug hergeléssel vádolja Györfi Mihályt, a Fidesz felelősségéről egy szót sem ejt

Nem volt éppen Szolnok város történetének legszebb ékköve a jelenlegi polgármester indulatos beszéde a tiltakozó tömeg előtt. A kormánybiztos erre még rá is tesz egy lapáttal. Ugyanakkor feltűnő, hogy ő is csak Györfi felelősségét és hibáját firtatja, a Fideszét meg sem említi.

Tovább olvasom

Lakossági fórumot tart a szolnoki polgármester az elektrolitgyárral kapcsolatos kérdések megvitatására

Az elmúlt egy hétben Jász-Nagykun-Szolnok megye magára vonzotta a sajtó és a civilek országos szintű figyelmét. A környéken élők sérelmezik, hogy a tudtuk és a tájékoztatásuk nélkül született megállapodás a kínai Kunlunchem akkumulátor-ipari céggel, melynek leendő üzeme a tervek szerint Szolnok és Abony között épül majd meg. Györfi Mihály azonban eldöntötte, lakossági fórumot szervez, hogy a helyiek elmondhassák véleményüket és feltehessék kérdéseiket.

Tovább olvasom

Szolnokon is terjed a gyermekrabló híre, de a lakosság téved

Az elmúlt hetekben, napokban és órákban több alkalommal felbukkant egy körözés alatt álló nő képe többek között a szolnoki kötődésű közösségi oldalakon is. A felhasználók azt alatt állítják, hogy a fotón látható Gyöngyösi Anikó gyermekrabló, és gyakorta fenyegeti az útjába kerülő kicsiket. A rendőrség azonban kiadott egy közleményt, amelyből kiderül, hogy a nőt nem emberkereskedelem miatt körözik.

Tovább olvasom

A KunlunChem igazgatója szerint semmi ok az aggodalomra

A Szolnokra érkező üzem körüli vitákra és lakossági aggodalmakra reagálva nyilatkozott A KunlunChem Hungary Kft. igazgatója, Gao Fan a Szoljonnak adott interjújában: szerinte a cég szigorú környezetvédelmi és biztonsági előírások betartása mellett építi meg és üzemelteti a gyárat, amely a város gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulhat.

Tovább olvasom

Az elektrolitgyár ellen tüntetett Szolnok lakossága

Március 13-án, azaz ma este hat órától kezdetét vette a Kossuth téren az Agóra közéleti egyesület által szervezett tüntetés. Elmondásuk szerint azért, hogy ne történhessen ilyen jelentés léptékű beruházás a tudtunk, a tájékoztatásunk és a beleegyezésünk nélkül. Györfi Mihály indulatos beszédet mondott, szerinte a választások alapján dől el, hogy mi lesz az ország, Szolnok és az elektrolitgyár sorsa.

Tovább olvasom

Technológiai fejlesztéseken esett át az NKE szolnoki campusa

Új, korszerű szimulátorokkal és egy kibővített valóságlaboratóriummal (XR labor) gazdagodott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hadtudományi és honvédtisztképző kara szolnoki campusa. A fejlesztések célja a katonai oktatás és kutatás színvonalának növelése, valamint a Magyar Honvédség modernizációjának támogatása.

Tovább olvasom

Rendkívüli közgyűlés Szolnokon az itt létesítendő akkugyár miatt

Györfi Mihály szerint fontos a munkahelyteremtés, de semmiképpen sem a szolnokiak egészsége árán. Márpedig a Fidesz segítségével ide létesítendő akkumulátorgyár csupa olyan anyaggal dolgozik, ami súlyos egészségkárosodást okozhat. De az ügy közel sem ilyen egyszerű.

Tovább olvasom