Az IdőHáz első éve

Az IdőHáz nevű karitatív magánkezdeményezést a Szolnokról származó DRÁVAI TAMÁS indította el 2003. májusában. Az országos hálózat célja, hogy szállást biztosítson többnyire ingyenesen krónikusan beteg felnőttek és gyerekek, valamint hozzátartozóik számára a szállásdonorok segítségével, akik felajánlják ingatlanukat néhány napra pihenés, gyógyulás és üdülés céljából. A folyamatos kutatómunka és szervezés eredményeként a szállásdonorok száma ma már eléri a 70-et, és ez folyamatosan növekszik.

Tovább olvasom

Lehet más az ellenzék! – Szendefy Mária írása

Semmit sem felejtetettek semmit sem tanultak. Ez a szállóige jutott eszembe Hamburger Béla: Ez ellenzék? című írása kapcsán. A szerző olyan hévvel ismételgeti az összefogás mantrát, mintha 2022. április 3.-án legalábbis a Holdon tartózkodott volna.  Kezdjük az alaptételnél. Az összefogás nevű vallás önjelölt papjai számára alaptétel, hogy minden politikai szereplő, aki nem a Fidesz vagy a KDNP tagja vagy holdudvara az egyetlen célból létezhet: Orbán Viktor legyőzése. Számukra ez az egyetlen legitim politikai cél, aki nem ezt tűzi a zászlajára az kapásból gyanús, legtöbbször nem is köntörfalaznak, hanem csípőből kinyilatkoztatják:…

Tovább olvasom

Nem félünk, dolgozunk tovább

A parlament kedden elfogadta az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvényt. E törvény elfogadása üzenetként értékelhető: már megvan a parlamenti felhatalmazás és biztosított egy törvényi keret ahhoz, hogy az Orbán-kormány fellépjen a vele adott esetben kritikus, vagy egyszerűen tőle független, nem politikai szereplők ellen, így például civilekkel és független szerkesztőségekkel szemben. A szuverenitásvédelmi törvény nem jogállami keretek és nem demokratikus alapelvek szellemében született, és ha nem is közvetlenül, de kifejezetten alkalmas arra, hogy tovább és minden eddiginél erősebben korlátozza a sajtószabadságot, és akár ellehetetlenítse az újságírók munkáját. De ami a leginkább egyértelmű, az…

Tovább olvasom

Kell-e félni Szolnokon? Pintér Sándor 24 kórházigazgatót rúg ki december végén

December 31-én a belügyminiszter (érdemeik elismerésével, vagy anélkül) számos megyei kórház és városi intézmény vezetőjét rúgja ki. Van, akit egy bizonyos korhatár elérése miatt menesztenek pozíciójából, van, akit indoklás nélkül fokoznak le, vagy távolítanak el.

Tovább olvasom

Akár 10 fok feletti hőmérsékletek, majd éjszakai fagyok: ez vár ránk december közepén

Változékony idő várható a jövő héten: a hét elején többször kell esőre számítani, és kedden akár 12 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat, majd a hét második felében kisüt a nap, visszatérnek az éjszakai fagyok, és a legmelegebb órákban is csak 1-8 fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom

Újabb vasútvonalon ér véget a közlekedés – vidéki lapszemle

Bohár Dániel Miskolcon; a gyermekbántalmazás problémája; a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtése; torlódó utak Kecskeméten; bezárt gyermektáborok Vas megyében; plakátháború Pécsett; sofőr- és járműhiány ritkítja a trolivonalakat Szegeden; újabb vasútvonalon ér véget a közlekedés Szolnok megyében; egymillió forint befizetésére szólítják fel a veszprémi lelkipásztorokat – ezek a témák érdekelték a héten a legjobban a Budapesten túli szabad szerkesztőségeket és olvasóikat.

Tovább olvasom