Pár nap múlva érkezik Dorosz Dávid új könyve: A hatalom árvái

Négy évvel az orosz-ukrán háború kitörése után, február 24-én mutatják be Dorosz Dávid legújabb, A hatalom árvái című regényét. A kötet amellett, hogy egy feszült kriminek ígérkezik, egy kíméletlen korrajz is, amely a rendszerváltás elszállt illúzióitól a jelen korrupciós hálózatáig von mérleget.

A történet középpontjában Árokvár városa áll, amely éppen az orosz elnök fogadására lázasan készülődik, amikor egy kamaszfiúnak nyoma vész a helyi gyermekotthonból. Bár a hatóságok az ügy gyors lezárására törekszenek, a szálak túl mélyre vezetnek: a helyi elit sötét ügyleteihez, egy 1989-es elhallgatott tragédiához és egy, egész Európát lángba borító titkos fegyverprogramhoz.

A nyomozás során három gyerekkori barát, a politikai intézőemberként dolgozó András; a roma származású detektív, Feri; és a Bécsből frissen hazatért kutató, Lili kénytelen szembenézni azzal, hogy a tét az eltűnt fiú sorsa mellett a saját túlélésük is.

Dorosz Dávid második regénye az ígéretek szerint jóval élesebb és szókimondóbb hangvételt üt meg, mint a Margó-shortlistes Mindenki lelép. A szerző a könyvhöz készült trailerben úgy fogalmaz, a történet arról szól, amiről a legtöbben csak suttogni mernek; titkos alkukról, az oroszok kiszolgálásáról és arról a rendszerszintű korrupcióról, ahol a kormányzás maga az üzlet.

Haász János író szerint a könyv az elmúlt negyven év pontos korrajza, míg Murányi András a szöveg keménységét és bátorságát emelte ki. A kötet aktualitását növeli, hogy a szerző előző regényének a filmes adaptációja már fejlesztési fázisba lépett.

Dorosz második könyvének ünnepélyes bemutatójára az orosz-ukrán háború negyedik évfordulóján, február 24-én kerül sor a budapesti Dugattyúsban. Az eseményen Ott Anna beszélget a szerzővel:

https://fb.me/e/3YJXKIFR2

Kép: Dorosz Dávid Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek