Új bölcsőde építésére pályázik Abony- Íme a látványtervek

A napokban nyújtották be az önkormányzati képviselő- testület döntésének értelmében azt a pályázatot, melyben Abony egy új bölcsőde építését tűzte ki célul. A maximálisan igényelhető támogatás összege a kétszer 12 férőhelyes, új építésű épület esetében 360 millió forint. A támogatási kérelemben benyújtott projekt teljes költsége pár forint híján 360 millió, a pályázat önerőt nem írt elő. Az új létesítmény megépítését a jelenleg meglévő keresleti viszonyok tették indokolttá, hiszen Abonyban egyre több szülőnek lenne igénye a bölcsődei szolgáltatások igénybevételére. A bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt 6 évben nem változott Abonyban, jelenleg…

Tovább olvasom

Végre megéltük: hivatalosan is bejelentették, vége a Covid miatti világszintű veszélynek

Közel három és negyed évvel az első, pánikszerű elterjedés után a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a világot már nem veszélyezteti a Covid. Hatmillió áldozat, sokszorosan több fertőzött. De a világ még mindig megosztott abban, hogy mennyire volt valójában ez világjárvány, illetve mennyire hatásosak, vagy éppen károsak a védőoltások.

Tovább olvasom

Megreptették az abonyi kadétokat a szolnoki helikopteresek

Az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium tanulói a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár jóvoltából megtapasztalhatták a repülés élményét helikopteren, közölte az iskola honlapja. Az iskola  részt vesz a Honvéd Kadét Programban, I. szintű oktatási intézményként. Ez azt jelenti, hogy választható tantárgyként tanulhatják a diákok a honvédelmi alapismeretek tantárgyat, melyből később érettségi vizsgát tehetnek, és tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjban is részesülhetnek. Két osztályban lehet honvédelmi alapismereteket tanulni. Az oktatás a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopterdandárral együttműködve valósul meg. Rengeteg program, kirándulás, nyári tábor, verseny, tematikus nap, katonai…

Tovább olvasom